GSMA MWC: az Allround ismét Barcelonába készül
A február 16-19. között, "Mobil jövő" mottóval megrendezendő kongresszuson több mint 300 előadást tartanak, 60-nál is több szemináriumra kerül majd sor. A plenáris előadások során olyan szakmai nagyságok fognak beszélni, mint Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia elnök-vezérigazgatója, Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, Vittorio Colao, a Vodafone vezérigazgatója, Cesar Alierta, a Telefonica ügyvezető elnöke, Fredrik Baksaas, a Telenor elnöke, Ralph de Vega, az AT&T Mobility elnök-vezérigazgatója. A kongresszus négy napjának fő témái a következők. Első nap: mobil innováció; második nap: vitaindító előadások; stratégia (a mobil- és a világgazdaság, a mobil és a konvergáló világ); technológia (új eszközpiac, hálózatfejlesztés); társadalom (e-Government). A harmadik napon sorra kerül a mobil szélessáv, mobilinternet, a jövő üzenetküldési technológiái, mobilbiztonság és védelem, árazási stratégiák, a hely alapú szolgáltatások, a"zöld" ipar, valamint a nyílt forráskód a mobil világban című téma, illetve a mobil pénz kérdésköre. A kongresszus negyedik napjának fő témái: mobil szórakoztatás, technológiai forradalom és az NGMN kapcsolata, valamint a mobil hirdetésipar. A kongresszust egy több mint 1300 résztvevőt felvonultató kiállítás kíséri. Az MWC-re idén több mint 50 ezer látogatót/részvevőt várnak.
Megtudtuk: a korábbi évekhez hasonlóan az Allround Informatika Kft. idén ismét kiállít Barcelonában. A nemzetközi piaci jelenlétet innovatív termékekkel megalapozó cég mára már a világ több, mint húsz országában van jelen szoftvereivel, amelyek a számlázás, barangolás és a bevétel-biztosítás terén segítik a távközlési szolgáltatók működését. Ebben az évben a legújabb fejlesztésű termékét, a távközlési szolgáltatók komplex kockázat menedzsment feladataira megoldást nyújtó Allround Risk Management Framework rendszert mutatja be az érdeklődőknek. Az Allround stratégiai célja a globális terjeszkedés és ennek elérésében a barcelonai esemény kiemelt fontosságú: az előző évek részvétele több sikeres ügyfélkapcsolatot eredményezett. Természetesen az elmúlt évekhez hasonlóan idén ismét az általa kezdeményezett magyar standon állít ki további három hazai céggel együtt, a standépítményt az ITD Hungary Zrt. támogatja.
Kapcsolódó cikkek
- A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Májusban ismét Adattárház Fórum
- Virtualizáció 2010 konferencia
- A magyar hekker átsétál a falon
- Nemzetközi szaktekintélyek a 7. Simonyi Konferencián
- SPSS konferencia - kilencedszer
- Virtualizáció 2010 - A desktoptól a felhőig konferencia
- Konferencia mobilokról a Szépművészetiben
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro
Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít.
Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.
A Rakuten Viber és a Spotify egyesíti erőit
A Rakuten Viber bejelentette partnerkapcsolatát a Spotify globális zenei streaming platformmal. A Viber több százmillió felhasználójának kínál három hónapos ingyenes próbaidőszakot a Spotify Premium előfizetéshez, illetve régiótól függően akár 90%-os kedvezményt a szolgáltatásra.
Új élmények várnak Budapest Óriáskerekén a Samsung Galaxy S23 Ultrával
A Samsung május 25-26 és 27-én átalakítja Budapest Óriáskerekét, alkonyattól különleges kabinokban emelkedhetünk a város fölé. A különböző tematikájú fülkékben egy közös: a résztvevők a Samsung csúcskészülékével, a Galaxy S23 Ultrával örökíthetik meg a nem mindennapi élményt, bizonyítva, hogy a Nightography, éjszakai felvételek funkcióval a legjobb pillanatok részletgazdagok és felejthetetlenek maradhatnak még napnyugta után is.
Akadálymentesítette a Coldplay karbonlábcsökkentő turnéapplikációját az SAP
Egy születése óta vak Coldplay-rajongó segített az SAP-nak abban, hogy a látássérültek számára is elérhetővé tegye a környezettudatos Music Of The Spheres World Tour alkalmazást. A cég tavaly fejlesztette ki az applikációt a brit zenekar számára, mivel mindkét társaság mélyen elkötelezett a fenntarthatóság iránt. Idén arra vállalkoztak, hogy akadálymentesítik az appot, így még többen használhatják azt, és járulhatnak hozzá a Coldplay-turné karbonlábnyomának csökkentéséhez.