Új honlap a Magyar Országos Levéltárnak
Megújult a Magyar Országos Levéltár honlapja: az internetes oldal, amelyet csütörtökön mutattak be a sajtó képviselőinek, az új design mellett új funkciókkal és elemekkel, többek között keresővel, dokumentumtárral, intézményi hírekkel és a közérdekű intézményi adatok tárával várja a látogatókat.
A honlapot bemutatva Reisz T. Csaba főigazgató-helyettes elmondta, hogy a korábbi honlap szoftverének működési zavarai és a funkcionális hiányosságok mellett a munkatársak lelkesedése és igénye is indokolta a fejlesztést. Lényeges szempont volt a "szolgáltató levéltár" elvárásainak teljesítése, az eredmények friss közzététele.
A főigazgató-helyettes kiemelte a hírportál jellegű új funkciót, amelyben a többi között intézményi és személyi hírek olvashatók, de felhívta a figyelmet a kereső funkcióra, a külső alkalmazásokra és az olyan különleges tartalmakra, mint például a digitális könyvállomány és dokumentumtár. A "munkatársak" linkre kattintva olvashatók majd a többi között a publikációk is - fűzte hozzá. Reisz T. Csaba felhívta a figyelmet arra is, hogy az új honlapon a regisztrált felhasználók hozzá is szólhatnak majd a különböző írásokhoz.
Vígh Annamária, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Közgyűjteményi Főosztályának vezetője hozzátette: a felhasználóbarát honlap elősegíti, hogy tértől, időtől függetlenül a lehető legtöbb információhoz jussanak az érdeklődők és a kutatók egyaránt. Lényeges új elemként említette a közérdekű adatok nyilvánossá tételét, amelynek köszönhetően - mint mondta - reálisan, számszerűen láthatóvá válik az a szellemi kapacitás, amely a levéltár mögött van, s ez a társadalmi elfogadottság szempontjából igen fontos.
Kapcsolódó cikkek
- Online pálinkamagazin
- A közösségi média kihívás a hírügynökségek számára
- Eladó a Hírszerző, az összes dolgozónak felmondtak
- Megújult a The Washington Post webes politikai hírszolgáltatása
- A németek 40 százaléka kész lenne fizetni az internetes sajtóért
- Megújult az MTI honlapja
- Ingyenes művészeti produkciókat közvetít Arte televízió új portálja
- Elkészült Szabadka honlapja
- Francia website magyar kulturális események népszerűsítésére
- Mobilra kifejlesztett internetes oldalak
E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért
Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.
Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben
Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez.
Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek
A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra.
Véget ért a XII. Nemzetközi Média- és Internetkonferencia
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 26-án és 27-én 12. alkalommal rendezte meg „A média és az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját, a Magyar Tudományos Akadémián. A két nap alatt 32 szakember tartott előadást aktuális témákról, egyebek mellett az álhírekről, a social media platformokról, az illegális tartalmakról, a deepfake-jelenségről és persze a média jövőjéről. Kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk, ahová etikus hackereket hívtunk meg.
Rövid képzési programokat is kínál hallgatóinak a Széchenyi István Egyetem
Egyedülálló lehetőségként már rövid, akár egyhetes külföldi utazással járó kurzusokat is kínál hallgatói számára a győri Széchenyi István Egyetem, amelyeken a pályázók rugalmasan és könnyen bővíthetik szakmai tapasztalataikat, nemzetközi kapcsolataikat, idegennyelv-tudásukat. Érdemes jelentkezni – ajánlják az újdonságot azok a széchenyisek, akik már részt vettek valamelyik programon.