Egységes adatbázist hozott létre a VPOP

MTI Sajtóadatbank, 2009. január 28. 08:03

Egységes adatbázist hozott létre a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), melynek köszönhetően jelentősen rövidül a bűncselekményekkel kapcsolatos információszerzés ideje - jelentette be Vályi-Nagy Vilmos, a VPOP ország parancsnokhelyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az unió által támogatott, 116 millió forintos projekt megvalósítása kereshetővé, kutathatóvá teszi azon gazdálkodószervezetek adatait, amelyek valamiért "érdekesek a VPOP számára" - mondta a parancsnokhelyettes.

Beszámolója szerint korábban a bonyolultabb eseteknél gyakran több hetet is igénybe vett az információk beszerzése. Az új kezelőfelületen, a vámhatóság hivatalos forrásain túl, az internetes keresők által biztosított információk is elérhetőek.

A jövőbeni tervekről szólva Vályi-Nagy Vilmos közölte: szeretnének minél több adatbázist bevonni a rendszer működésébe, s így nemcsak a saját munkájukat könnyítenék meg, hanem a társszervek és a más nemzetek vámhatóságainak információhoz juttatását is könnyebbé tennék.

Kulcsszavak: VPOP közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fémnyomtatás verhetetlen áron

A Markforged Metal X fémnyomtató rendszerének hála várhatóan itthon is gyorsabban fog terjedni a házon belüli fémnyomtatás gyakorlata. A Metal X ADAM technológiája ugyanis forradalmian leszorítja a fémnyomtatás költségeit, és ezzel elhozza az elérhető árú és biztonságos fémnyomtatást a kisebb költségvetésű vállalkozások számára is. Itthon az első Metal X fémnyomtatót a Markforged hivatalos hazai partnere, a FreeDee Printing Solutions mutatja be először az IPAR NAPJAI – MACH-TECH kiállításon május 14-17. között.

2019. április 24. 08:55

Hiperrealisztikus 3D-nyomtatott szobrok a marketing szolgálatában

Mintegy 995,2 millió forintos beruházással bővítette szolgáltatásainak kínálatát a BIGPRINT HUNGARY Kft. A 497,6 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült projekt eredménye, hogy a cég már 3D nyomtatással kombinált, térformázott, POS nyomdai termékek, display-ek előállítására is képes.

2019. április 23. 19:15

A Dell EMC továbbfejleszti a világ legsikeresebb szerverportfólióját

A Dell EMC bejelentette a világ legsikeresebb szerverportfóliójának legújabb fejlesztéseit. A Dell EMC PowerEdge-szerverek megnövelt felügyeleti lehetőségeket, biztonságot, teljesítményt és skálázhatóságot kínálnak az ügyfelek mindennapi és nagy kapacitásigényű terheléseihez. A PowerEdge-szerverek és az OpenManage rendszerfelügyelet fejlesztései együttesen egy biztonságos, skálázható számítástechnikai platformot alkotnak, amely tökéletes alapot biztosít a felhő alapú, analitikai vagy szoftver alapú adatközponti kezdeményezéseknek. 

2019. április 23. 18:02

Magyar fejlesztés segítségével ismertetik meg a vállalatokkal a támadóikat

Újonnan kifejlesztett rendszernaplózási folyamatok segítik az IT-biztonsági eseménykezelés megelőző és felderítő képességét. Az egyre kiterjedtebb és kifinomultabb támadások már mesterséges intelligencia alapú módszereket alkalmaznak. Ezek hatványozottan növelik az elemzésre váró adatmennyiséget. A védekezéshez egyre több és pontosabb információra van szükség. Erre a megoldás a CTI (Cyber Threat Intelligence), amit Magyarországon fejlesztett ki a Black Cell, RevealedThreats néven. A platformot bűnüldözési és rendvédelmi szerveknek is ajánlják.

2019. április 23. 16:39

Kihirdették a 2019-es Sony World Photography Awards végső győzteseinek névsorát

A World Photography Organisation kihirdette a Sony World Photography Awards 2019 fotópályázat végső győzteseinek névsorát.

2019. április 23. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

2040-re már több elektromos autót helyeznek forgalomba, mint hagyományos járművet!

2019. április 17. 11:04

Van kedvenc webáruházad?

2019. április 9. 12:46

Elindult a jelentkezés a Nagy Digitális Kalandra

2019. április 2. 08:54

MagyarBrands díjas a Cellum

2019. március 21. 11:06
cloudappsportal.com