Az Intel az x86-os licencszerződés felmondásával fenyegeti az AMD-t

Milkovits Gábor, 2009. március 16. 20:02

Az Intel állítólag a 2001-ben kötött x86-os licencszerződés felmondásával fenyegeti az AMD-t, miután a konkurens csipgyártó részlegének leválasztása és a GLOBALFOUNDRIES létrahozása a piacvezető processzorgyártó szerint veszélyezteti a megegyezést.

Mindezt az AMD közölte az illetékes amerikai hatóságokkal, arra azonban nem tért ki, hogy az Intel egészen pontosan mire gondol azzal, hogy a rivális társaság megsértette a két csipgyártó között 2001-ben megkötött kereszt-licenc megállapodást. Szakértők szerint arról lehet szó, hogy a GLOBALFOUNDRIES az AMD és főként Abu Dhabi állami befektetők vegyes vállalataként gyakorlatilag független cég, így az AMD-n kívül olyan partnerek rendelkezésére is bocsáthatja a szerződés révén birtokába jutott technológiát, akikre nem terjed ki az eredeti licenc hatálya. Akármi is van konkrétan a háttérben, az Intel fenyegetése azt jelentheti, hogy az AMD már csak 60 napig gyárthat legálisan x86-os architektúrájú processzorokat, amik természetesen szinte teljes termékskáláját jelentik.

Szakértők szerint kevéssé valószínű, hogy az Intel valóban idáig vinné a dolgot, már csak azért sem, mert a keresztszerződés értelmében ők is fontos technológiákat használhatnak az AMD-től, főként a sokmagos lapkákra vonatkozóan. Talán ennél is fontosabb azonban, hogy a PC-processzorok piacának nagyjából 90 százalékát birtokló Intel-nek szüksége van az AMD-re, mint amolyan jelképes konkurenciára. Ellenkező esetben ugyanis a társaság könnyedén a monopólium-ellenes hatóságok áldozatává válhat, ami akár a cég feldarabolásával is végződhet.

Kulcsszavak: Intel AMD +céginfo processzor

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39

Új keresőt fejleszt a Google

2023. április 24. 20:01