"Égesd el a kötelet" - a játékipar is "reagál" a válságra

Szolid ünneppel kezdődik a játékfejlesztő konferencia

Kiss Ádám Zoltán, 2009. március 23. 22:24

A nagy stúdiók és fejlesztők legjavát felvonultató, mérvadó San Francisco-i Game Developers Conference csendes ünnepléssel kezdődik, a játékiparon eddig nem látszanak a válság szinte minden egyéb területen látható jelei, ám a jövő itt is kérdéses.

A játékszektor egyike azon kevés ágazatoknak, ahol a válság eddig nem éreztette hatását. Ez önmagában is nagy szó, sőt a tavalyi év utolsó harmadát beárnyékoló gazdasági visszaesés ellenére 2008-ban a játékszegmens az USA-ban 21 milliárd dolláros bevételt ért el, és  az egy évvel korábbi 18 milliárd dollárhoz képest is kiemelkedő eredmény. Az idén március 23. és 27. között megrendezésre kerülő Game Developers Conference a terület igazi seregszemléje, nem csupán a szakma java, de új demók, termékek, és velük együtt sok ezer érdeklődő is megtalálható itt évente. A tavalyi 18 ezres látogatottságnál idén némileg kisebbet várnak, ám igazi visszaesést nem. A verseny azonban a kitűnő bevételi adatok ellenére egyre élesebb, és az elbocsátások sem kerülik el teljesen a szektort. Világosan látszik, hogy sokkal könnyebben válnak meg fejlesztőktől a cégek, a veszteségeket elkönyvelő THQ például 600 főt bocsátott el, alkalmazottainak majdnem egynegyedét, és az Electronic Arts a hónap végéig 1000 főt bocsát el. Jó hír azonban, hogy új bejelentésekre számíthatunk, valamint olyan független játékokra, mint az „Égesd el a kötelet”, ahol a játékos célja a mérges főnöke feje fölött elhelyezkedő csillárt tartó kötél elégetése egy gyertyával, ez az alkotás egyben a legötletesebb játék díjának birtokosa volt a független játékfejlesztők seregszemléjén. Sokan várják a szegmens sikeréért Wii konzoljával nem kis mértékben felelős Nintendo főnökének beszédét is. A hangulatot talán Meggan Scavio, a Game Developers Conference vezetője fogalmazta meg a legjobban „ valamiféle ünnep ez, de csendes ünnep”.

Kulcsszavak: játék konferencia

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Nemzeti Közműszolgáltató nevében indult adathalász támadás

2020. február 25. 13:40

Lezárult a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat nevezése

2020. február 24. 11:45

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

2020. február 18. 10:35

Informatikai szakembereket keres az SAP Labs Hungary

2020. február 14. 10:33
online sportfogadás