Drámai jelentés a leszakadó 50+ generációkról

Kovács Attila, 2009. március 25. 16:40

A Magyarországon élő közel 4 millió ötven éven feletti személy alkotta generációnak mindössze 16 százaléka részesül az információs társadalom előnyeiből. A nyugdíjasoknak mindössze 4 százaléka (kb. 75 ezer fő) tekinthető rendszeres internetezőnek, ami nemzetközi összehasonlításban megdöbbentően alacsony arány. Ezeket a drámai aktuális adatokat is tartalmazza az Inforum és a BME-UNESCO ITTK által második alkalommal elkészített e-Befogadás éves jelentés, amelyet tegnap ismertetett Molnár Szilárd, az ITTK kutatási igazgatója, az Inforum alelnöke.

A kutatás összefoglalójából az 50 év felettiekre vonatkozó további elgondolkoztató negatív megállapítások is kiderültek:

  • a digitálisan írástudatlanok közel fele 60 éves, vagy annál idősebb, az 50-64 év közöttiek kétharmada (68%) inaktív;
  • a nyugdíjasoknak mindössze 3%-a vett részt számítógépes tanfolyamon az elmúlt három év során; ennek elsődleges oka a képzőhelyek még mindig alacsony száma;
  • az információs társadalomból kirekesztettek aránya évenként csak kevesebb, mint 4 százalékponttal apad;
  • az 50 év felettiek ötöde egyszemélyes háztartásban él, ami a számítógép/internet otthoni elterjedését kevésbé segíti elő;
  • rendszeresen az 50 éven felüliek 14%-a, a 60 éven felüliek 3,7%-a internetezik;
  • az internetező idősebb lakosság sokkal többet vásárol online és játszik számítógépes játékokat, mint a fiatalabbak.


A tanulmány további következtetései. Amikor Nemzeti Digitális Közmű kiépítését fontolgatja a kormány és a politikai erők, akkor nem lehet szó nélkül elmenni az igényfelkeltés, felnőttoktatás, a segítő szolgálatok (mentorálás) problematikája mellett. Be kell látni azt is, hogy 2-8 órás ismeretterjesztés e célcsoportnak felesleges pénzkidobás: alaposabb, nyugodtabb tempójú, közösségteremtést segítő oktatásra, fejlesztésre lenne szükség. A tipikus 50 év fölötti hálózati polgár profilja nagyon hasonló az átlagos-tipikus internetező profiljához, azonban az életkorban előrehaladva a nagyobb városoktól távolodva csökken a gazdagok, felsőfokú végzettségűek, gazdaságilag és társadalmilag aktívak száma. Ezért a helyi közösségek, civil szervezetek, az állam és a piaci szereplők feladata, hogy azokat segítse, akiket (még) nem hajlandó fogyasztónak, a piac résztvevőjének tekinteni az IKT (és más) iparág, akikhez nem kopog be a gyerek vagy unoka, akiknek barátai nem mutatják meg az első kattintások mikéntjét. A jelentés összességében megállapítja, hogy Magyarország is jó eséllyel érne el jelentős eredményeket a befogadó információs társadalom aktív eszközei – például szélessávú infrastruktúra, e-közszolgáltatások, digitális írástudás, online szolgáltatások – bővítése révén.

Az Inforum véleménye az, hogy az informatikára, mint a válságkezelés eszközére kell tekinteni. Az informatikai eszközök szélesebb körű használatával egyszerűsödne és gyorsulna a közigazgatás, versenyképesebbé válna a gazdasági termelés. Magyarországnak szélesebbre kell tárnia web-arcait, hogy az ország a külföldi turisták és befektetők számára is látható, a magyar vállalkozók számára pedig hasznot hajtó legyen. Az Inforum hangsúlyozza, nem csupán erkölcsileg elfogadhatatlan Magyarország lakossága közel felének digitális leszakadása, de a magyar informatikai és távközlési iparág is szegényebb azzal, ha a 4 millió potenciális fogyasztót nem szólítja meg. Válság idején ugyanis úgy lehet meg őrizni a társadalom tagjainak életminőségét, ha mind több szolgáltatást kaphatnak a legolcsóbb, tehát online módon, a jelenleginél még többen. Az Inforum e téren iparági-civil-állami összefogást sürget.

A tanulmány készítőinek további következtetései:

  • az 50+ generációk felé a fontos társadalmi üzenetek még mindig hiányoznak,
  • a kialakuló információs társadalom integrációs ereje "megbicsaklott",
  • az eddigi állami programok nyertesei általában már meglévő felhasználók voltak,
  • a felzárkóztatáshoz 2010-ig ebből a generációs rétegből 700 ezer embert kellene digitális írástudóvá képezni;
  • a családokban (ahol egyáltalán a generációk együtt élnek) a fiatalok nem tanítják meg (ill. nem tudják megtanítani) az időseket az internet alapvető használatára;
  • minimális az itthoni informatikai cégek ilyen irányú (50+) szerepvállalása.  


További információ:
www.inforum.org.hu/dokumentumok
www.ittk.hu/web/kiadvanyok.html

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50