Vége a kínai elektronikai áruzuhatagnak?

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 6. 18:15

Több mint negyedével esett a kínai elektronikai és információtechnológiai cikkek kivitele az idei év első két hónapjában a múlt év azonos időszakához képest. Ezzel együtt értékben még meghaladta az 53,5 milliárd dollárt. A külföldi nyersanyag felhasználásával készült termékkivitel értéke ebből csaknem 37,9 milliárd dollárt ért el.

A kínai sajtó beszámolója szerint a kínai televízióexportban, az egyik jelentős elektronikai exportcikknél is visszaesésre lehet számítani, mert a kínaiak folyadékkristályos részegység-importja csaknem felével esett vissza az első két hónapban.

A kínai behozatal ugyanis a vizsgált időszakban még az exportnál is jobban, 36 százalékkal zuhant.

Az év első két hónapjában az ország elektronikai külkereskedelmének értéke 87,6 milliárd dollár volt.

A kínai teljes kiviteli érték is negyedével (25,7 százalékkal) csökkent, legalábbis 2009 februárjában a múlt év februárjához képest. Ilyen nagy arányú visszaesést több mint egy évtizede nem mértek.

Kulcsszavak: Kína trend

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarok is bekerültek a régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégei közé

Idén három magyar társaság is különdíjat kapott a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 programban, a Growth Stars és Impact Stars kategóriákban. A program a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be, amire idén minden eddiginél több, közel 450 vállalat pályázott.

2021. november 29. 09:51

Az egy perc figyelem adja meg a podcast súlyát

Friss hír, hogy a Spotify jövőre 3,5 milliárd dollárt költ majd audió akvizícióra, és hazai területen is látszik a mozgolódás a műfaj körül, az Internet Hungaryn minden fontos bejelentés erről a területről szólt. A podcast a leggyorsabban fejlődő hazai médiapiaci terület: az IAB is kitüntetett figyelemmel kíséri a területet, az audio munkacsoport első, online kávézásának a témája a podcast hallgatók és a podcast hirdetések voltak.

2021. november 28. 16:03

Erősödik a GuideVision európai és hazai ügyfélportfóliója

A GuideVision cseh központú európai vállalat 2020 őszén vált az Infosys részévé. A közel 14 milliárd Ft értékű ügylet kiemeltnek számít a IT szektorban. Az egy éve rendkívüli hatékonysággal működő társulás mindkét vállalat számára új távlatokat nyitott: ebből kiemelkedik a német prémium luxusautókat gyártó Daimlerrel kötött szerződés, amely az Infosys és GuideVision történetének egyik legjelentősebb projektje. 

2021. november 27. 17:59

Csúcsvezetők a nappaliban

Napról napra változó piaci környezet, távmunka, széteső csapatok és hektikus üzletmenet – az elmúlt két évben lassan hozzászokhattak a vezetők a koronavírussal érkező bizonytalansághoz és a folyamatos újratervezéshez, most viszont ideje a jövőre koncentrálni. Míg a 2020-as Strech konferencia a COVID-válság által felvetett akut problémákkal és gyakorlati tippekkel várta a felső vezetőket és menedzsereket, idén már a hosszabb távú stratégiák, a válságálló és tartós sikert hozó megoldások kerülnek a nemzetközi menedzsment konferencia fókuszába december 7. és 9. között. A szervezők többek között a Morgan Stanley és a Prezi világhírű szakembereivel, sőt, a magyar férfi vízilabda válogatottat sikerre vezető Kemény Dénessel keresik a választ a kérdésre: mitől lesz valaki nem csak jó, de eredményes menedzser a 21. században?

2021. november 27. 14:55

Pályázat a magyar e-kereskedelem helyzetét felmérő kutatás lefolytatására

A Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) meghirdette a magyar digitális kereskedelem helyzetét felmérő és bemutató kutatás lefolytatására felhívó pályázatát, amelyre piackutató cégek jelentkezését várják. A kutatás célja, hogy átfogó képet adjon a digitális kereskedelem helyzetéről, megalapozza azt a stratégiát és kijelölje azokat az irányokat, amelyek a hazai kereskedelem digitális felzárkóztatását célozzák. A DKSZ alapító partnerei között van az Adevinta Hungary, a Google, az IVSZ, a DHL, a Mastercard, a Growww Digital és a Webshippy. A szövetség létrehozásának célja a magyar digitális kereskedelem helyzetének előmozdítása, ezt a munkát segíti a tervezett kutatás. 

2021. november 27. 13:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Dr. Charaf Hassan a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának új elnöke

2021. november 18. 16:49

A Magyar Telekom 2021. harmadik negyedévi eredményei

2021. november 9. 21:45

Magyar innováció nyert ezüstérmet az év egyik legfontosabb egészségügyi startup versenyén

2021. október 30. 14:59

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12