Buda Szabolcs emlékére

forrás Prim Online, 2009. április 7. 08:06

Elhunyt Buda Szabolcs, a Controlling Portál, illetve a Controlling Világ szerkesztője. Számtalan cikket, ajánlót és szakirodalmi recenziót írt, valamint az ő nevéhez fűződött két nagy sikerű rovat, az Excel-segédletek és a képletgyűjtemény gondozása is.

Évek óta hatalmas erővel tűrte súlyos betegségét. Régen várta a műtétet, de az sajnos nem hozott számára javulást. Később újabb műtéten esett át, amelyet szervezete nem viselt el. Lelkesedése, korát meghazudtoló innovativitása, embersége mindannyiunknak hiányozni fog. Temetése 2009. április 15-én 10.30 perckor lesz a Farkasréti temetőben.

Controlling Portál - Buda Szabolcs emlékére

"Semmi nem nehezebb, mint a végleges búcsú egy olyan embertől, akit ismertünk és szerettünk. Úgy érezzük, mintha az életnek egy személyes darabja távozna, amelyhez mélységesen ragaszkodunk. Amikor végleg elbúcsúzunk egy megbecsült embertől, megállunk, átgondoljuk, mit is jelentett számunkra, vajon sikerült-e megfelelnünk az ő elvárásainak. Mások halála arra késztet bennünket, hogy tudatosítsuk magunkban létezésünk végességét.

Néhány nappal halála előtti utolsó szerkesztőbizottsági ülésre éppen úgy jött, mint az azt megelőző 75 alkalommal. Soha nem késett el, mindig jó negyedórával korábban lépett be az IFUÁ-ba. Végigment a folyosón, és beköszönt azokba a szobákba, ahol ismerősei ültek. Arra is jutott ideje, hogy a kedves ismerősökkel – legyenek akár két generációval fiatalabb gyakornokok, akár korabeliek – pár szót beszélgessen. Egy kávé mellett futotta át a szaklapokat.

Ekkor is – mint mindig – előre elküldte az anyagát, hogy a bizottság többi tagja is időben átolvashassa. A vállalt penzumot mindig alaposan elvégezte, minden alkalomra ő hozta a leggondosabban előkészített jegyzeteket. A szakma szeretetétől áthatott szóbeli összefoglalóiból mindnyájan tanultunk. A fiatalabbak minden megbeszélésen összecsipegethettek ezekből néhány hasznos szakmai morzsát, szorgalma, szakmai alázata, igényessége pedig mindannyiunk számára példaértékű. Őszintén hitt a folyamatos tanulásban, a több irányú művelődésben, fejlődésben: életútjából saját maga is azokat a lépéseket tartotta legjelentősebbeknek, amelyek új irányokba vitték.

Csendes, kifinomult humora, szerénysége, embersége minden értekezletet kellemesebbé tett. Mindnyájan természetesnek vettük ezeket az ajándékokat, amelyeket minden találkozásra magával hozott.

Az utolsó szerkesztőbizottsági ülés végén, amikor elbúcsúztunk egymástól, tudtuk, hogy nehéz operációra készül. Soha nem tette, most sem panaszkodott, nem akart bennünket betegségének és szenvedésének részletezésével terhelni. Csak hangjából sejtettük a bajt, és mi – félreértve a helyzetet – azzal bátorítottuk, hogy a hírlevél következő száma alkalmából hamarosan úgyis találkozunk.

Szabolcs személyében gyászoljuk egy barátunk elvesztését.
Gyászoljuk a controlling szakma egyik úttörőjének elvesztését.
Gyászoljuk egy kedves és szeretetreméltó ember elvesztését."

Kulcsszavak: CIO

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05