Visszavásárolnák a Skype-ot az alapítók

Genda Csongor Zoltán, 2009. április 14. 20:40

A New York Times legfrissebb számában az olvasható, hogy a Skype alapítói tárgyalásokat folytatnak a cég jelenlegi tulajdonosával annak visszavásárlásáról.

A neves amerikai lap úgy értesült, hogy Niklas Zennström és Janus Friis komoly befektetőkkel a hátuk mögött ajánlatot tett a VoIP cégre. A kiszivárgott információk szerint a két vállalkozó a vételárként megállapított 2 milliárd dollár felét azonnal kifizetné, míg a maradék 1 milliárd előteremtésére haladékot kapna az aukciós portáltól. A több mint 400 milliós felhasználói táborral rendelkező Skype az utolsó negyedévben 145 millió dollár forgalmat bonyolított, ám az eBay ezzel az eredménnyel egyáltalán nincs megelégedve. A cég első embere John Donahoe már januárban kijelentette, hogy szívesen megválna a 3.1 milliárdért megszerzett, rossz befektetésnek bizonyuló, nagy nyűgnek számító internetes telefonszolgáltatótól. Úgy tűnik, hogy az ötlet megálmodói, a vállalkozás egykori alapítói annyira ragaszkodnak VoIP-teremtményükhöz, hogy készek újból átvenni a gyámságot egyszülött gyermekük, a Skype fölött, az aukciós portál pedig szíves-örömest megválna mostoha fiától.
Hogy a tárgyalások milyen stádiumban járnak, azt még nem lehet tudni. Az eBay jelen pillanatban 1,7 milliárdra becsüli a Skype valódi értékét.

Kulcsszavak: iptelefon VoIP Skype

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39