IDC: 7,1 százalékos visszaesés a PC-piacon

Milkovits Gábor, 2009. április 17. 06:20

Az IDC piackutató adatai szerint az idei első negyedévben 7,1 százalékkal alacsonyabb értékben forgalmaztak világszerte személyi számítógépeket, mint egy évvel korábban, az ennél is nagyobb mértékű csökkenést pedig csak a netbook-ok és más olcsó PC-k eladásai tudták megakadályozni.

A piackutató szerint némi derűlátásra adhat okot a válság közepette, hogy az amerikai piac a vártnál sokkal jobban szerepelt és végül a globálisnál kisebb, mindössze 3,5 százalékos visszaeséssel zárta a negyedévet. A némileg eltérő módszerekkel dolgozó Gartner eközben 6,5 százalékos csökkenést mért a világpiacon és stagnálást az Egyesült Államokban. A gazdasági válságot, eddig legalábbis, a piacvezető Hewlett-Packard-nak sikerült a leginkább átvészelnie, így forgalma 2,9 százalékkal nőtt, globális részesedését pedig 20,5 százalékra sikerült növelnie. Emellett tíz év után Amerikában is sikerült átvennie az elsőséget a Dell-től, amely különösen rosszul szerepelt a vállalati szegmensben és 16,7 százalékkal csökkentek az eladásai.

Az IDC legfrissebb adatai alapján a HP után a Dell a második a világpiacon 13,6 százalékkal, míg a feltörekvő harmadik Acer-é a globális PC-forgalom 11,6 százaléka. A negyedik helyen a Lenovo, az ötödiken pedig a Toshiba áll. Egyelőre nem tudni, hogy az idei első negyedév valóban a válság legmélyebb pontja-e az ágazat számára, ahonnan már csak fölfelé vezet az út, mindenesetre Paul Otellini Intel-vezér tegnap ilyen értelemben nyilatkozott a sajtónak, amikor elhárította a vezető processzorgyártó következő negyedévére szóló prognózis kiadását.

Kulcsszavak: IDC trend PC

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Adatok szivárogtak ki az AMD Ontario teljesítményéről

A német Hardware Infos internetes szaklapnak sikerült néhány érdekes és ígéretes információt szereznie az AMD első Fusion technológiájú integrált netbook-processzoráról, az Ontarióról.

2010. július 31. 18:06

Cikkgyűjtő

További híreink

Nokia álommobil

2010. július 31. 18:10

15 percre tolta ki a határt a YouTube

2010. július 30. 07:43

Google-adatgyűjtést jelző böngésző plugin

2010. július 28. 18:24

70 milliárd pixel, avagy a világ legnagyobb panorámafotója: két rekordot döntöttek meg a magyar fiatalok

2010. július 27. 18:40

Hirdess online, megmondom, kit értél el

2010. július 27. 17:09

Legális lett a mobilok feltörése Amerikában

2010. július 27. 07:08

Letölthető a vadonatúj 3.6.8 - két nap után újból frissült a Firefox

2010. július 24. 17:27

Csak jövőre érkezik a Windows 7 első átfogó frissítése

2010. július 23. 10:11

Letölthető az új Firefox 3.6.7

2010. július 22. 08:01

Frissül a Google képkeresője

2010. július 21. 08:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu