Megszűnik különálló leányvállaltként létezni az ATI

Kiss Ádám Zoltán, 2009. május 7. 19:32

A grafikus processzorairól ismert vállalat teljes egészében beolvad a korábbi felvásárló AMD-ben, ahogy a tulajdonos egyesíti grafikai és központi processzoraival foglalkozó üzletágát.

Sokak számítógépében ketyeg ATI grafikus magra épülő videokártya, így nagy volt az aggodalom a felhasználók körében, amikor az AMD szemet vetett a vállalatra. A nagy riválissal, az Nvidiával mindig fej-fej mellett haladó ATI kiváló színeket produkáló termékei bizonyítják, hogy valahogy így kellene kinézni két piaci vetélytárs felhasználók számára is kedvező versenyének. Ugyanez azonban már nem ennyire egyértelmű az AMD-Intel párharcban, így amikor 2006-ban a processzorgyártó 5,4 milliárd dollárért felvásárolta az ATI-t, sokan a patinás név elsorvadásától, esetleges eltűnésétől tartottak. Mindez ez idáig nem igazolódott be, és a mostani belső átszervezéssel is csak a külön cégrész, de nem a márka tűnik el. A lépés hátterében a gyártó szerint az áll, hogy a két üzletág egyesítésével csökkenteni kívánják az előállítási és adminisztrációs költségeket. És az alkalmazottak létszámát is, tehetnénk hozzá, hiszen szinte biztos, hogy a lépés ilyen hatással fog járni, és ez egyben egyik fő célja is. Ennek oka nem annyira az ATI, mint inkább az anyacég nehéz helyzetében keresendő, ezt mutatja, hogy míg Randy Allen, a computing solutions csoport rangidős alelnöke távozik a cégtől, a grafikus és mikroprocesszor termékeket fejlesztő új csoport vezetője az a Rick Bergman lesz, aki rangidős alelnökként eddig a grafikus termékekért felelős csoportot vezette. Az AMD az elmúlt néhány évben folyamatosan lecsúszik az Intel megelőzéséről, processzorai legfeljebb olcsóbbak, de nem gyorsabbak a riválisnál, és az igazán átütő termékek bemutatása is mindig késik valamilyen műszaki, gyártási probléma miatt. Ennek eredménye, hogy a vállalat tíz egymást követő negyedévben volt kénytelen veszteséget elkönyvelni, ezen szeretne most változtatni a vezetés.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05