A válság illegális szoftverhasználatra kényszerít

MTI Sajtóadatbank, 2009. május 14. 08:48

Nem csökkent a személyi számítógépeken (PC) illegálisan használt szoftverek aránya tavaly Magyarországon, alapvetően a gazdasági válság hatására 42 százalék maradt, az ebből származó iparági veszteség elérte a 146 millió dollárt.

A Business Software Alliance (BSA), illetve az információs technológiai (IT) ipar vezető globális piackutató és előrejelző társasága, az IDC elemzése szerint a magyar piacon tavaly az első nyolc hónapban a sokévi stagnálást követően mérséklődött az illegális szoftverhasználat, ám az utolsó 4 hónapban a trend megfordult, s az eredmények romlani kezdtek. A gazdasági recesszió ugyanis sok cégvezetőt arra ösztönzött, hogy a kockázatosabb utat válassza, és illegális szoftvereket használjon.

 A BSA szerint ugyanakkor a bizonytalan gazdasági időkben is fontos, hogy a társaságok ne engedjenek a feketegazdaság csábításának, és ne akarjanak visszatérni az illegális szoftverek használatára, mivel ez tovább növelné a cégekre, a fogyasztókra, illetve a gazdaságra és a foglalkoztatásra gyakorolt káros hatást. A figyelmeztetés ellenére úgy tűnik, a negatív tendencia ebben az évben is folytatódik, ami várhatóan tükröződik majd az illegális szoftverhasználatról szóló jövő évi tanulmányban. Az elemzés szerint az utóbbi négy évben az illegális szoftverek aránya Magyarországon rendre 42 százalék volt.

 A BSA szerint az illegális szoftverhasználat nemcsak az iparági bevételeket befolyásolja: ha például Magyarországon a BSA tagok által PC-kre előállított szoftverek vonatkozásában 10 százalékponttal csökkenne az illegális szoftverhasználat, akkor négy év alatt több mint ezer új állás jöhetne létre, 47 milliárd forinttal nőne a cégek, illetve 11 milliárd forinttal az adóhatóság bevétele.

 A tanulmány szerint tavaly a 110 vizsgált országban összességben három százalékponttal emelkedett az illegalitási arány, s így elérte a 41 százalékot. Európában az illegális szoftverek aránya Ukrajnában, Albániában és Szerbiában volt a legmagasabb, 84-74 százalék közötti. A legalacsonyabb, 21-24 százalék közötti illegális szoftverhasználati aránnyal Luxemburg és Ausztria rendelkezik. Az Európai Unión belüli átlag tavaly 35 százalék maradt.

 Az elemzés szerint az internet-hozzáférés terjedése is növeli az illegálisan használt szoftverek kínálatát. A következő öt év során a fejlődő országokban várhatóan mintegy 460 millió ember szerez internet hozzáférést. A növekedés a fogyasztók és a kisvállalkozások körében lesz a legnagyobb mértékű, amelyek körében az illegális szoftverek aránya egyébként is magasabb, mint a nagyobb társaságok és a kormányhivatalok esetében. A tanulmány szerint a globális gazdasági recesszió vegyes hatást gyakorol az illegális szoftverhasználatra. Egyrészt a kisebb vásárlóerővel rendelkező fogyasztók hosszabb ideig megtartják a számítógépeiket, ami valószínűleg növeli az illegális szoftverek arányát, mivel a régebbi PC-ken nagyobb valószínűséggel futnak illegális szoftverek. Ugyanakkor felfutott az olcsó netbook-ok értékesítése, amiket az informatikai költségek csökkentése érdekében már legális, előzetesen telepített szoftverekkel, valamint üzleti szoftvereszköz-kezelő programokkal árulnak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Így válthatja le személyi igazolványunkat, útlevelünket egy okostelefon

2020. január 16. 14:39

Újra fesztiváloznak a marketingesek

2020. január 9. 08:01

Digitális biztonsági trendek 2020-ban a Sophos szerint

2020. január 3. 11:44

2020: az adatok évtizedének kezdete

2019. december 27. 10:55
online sportfogadás