Önkormányzati Sajtószolgálatot indított az MTI

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 8. 09:26

Ingyenes internetes szolgáltatást indított a Magyar Távirati Iroda (MTI) Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) néven a vidéki Magyarország és ezen belül az önkormányzatok híreinek hangsúlyosabb megjelenítése érdekében. Vince Mátyás, az MTI elnöke az ÖS pénteki bemutató sajtótájékoztatóján arról beszélt: az új közcélú szolgáltatás a 2009-es év egyik kiemelt fejlesztése a távirati irodánál.

A hírügynökség az utóbbi években mind nagyobb figyelmet fordít a vidéki Magyarországra; megerősítette megyei hálózatát, bevezette a másodtudósítói rendszert  sorolta az elnök, hozzátéve: az ÖS megindításával az egyik cél az ország médiaterében is meglévő Budapest-központúság tompítása volt.

"Egyfajta Hyde Park-ként is felfogható a szolgáltatás - jelentette ki Vince Mátyás, kiemelve, hogy az ország összes önkormányzatának polgármestere ingyenes beadói jogot kapott a honlapra, valamint beadói joggal rendelkezik a hét országos önkormányzati érdekszövetség, továbbá az Önkormányzati Minisztérium. A honlapon megjelenő közleményekből nem csupán a közvélemény és a többi médium értesülhet a helyi eseményekről, de az ott megjelenő hírértékű anyagokat az MTI is feldolgozza majd hírkiadásában - mondta Vince Mátyás, aki szólt arról is: az MTI saját erőforrásaiból hozta létre az új szolgáltatást.

Gémesi György, a Kormány-Önkormányzatok Érdekegyeztető Fórumának társelnöke arról beszélt a tájékoztatón, hogy ez a szolgáltatás a mostaninál nagyobb publicitást ad majd a helyi történéseknek, s abban is segíthet, hogy az emberek a mainál pozitívabban éljék meg az önkormányzatokhoz való viszonyukat.

Gyarmati László, az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének elnökhelyettese egy hídhoz hasonlította az ÖS-t, "ahol boldogan lehet sétálni"; s mint mondta, maguktól az önkormányzatoktól függ, hogy mikor és mi jelenik meg róluk ezen a világ hírügynökségi kínálatában is újszerű szolgáltatáson keresztül.

Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára arról beszélt, hogy ennek a szolgáltatásnak "az önkormányzati hétköznapokról kell szólnia". Hozzátette: noha Magyarországon évente 10 millió hatósági döntés születik, "nem nagyon érzékelhető ennek a munkának a megbecsültsége, társadalmi elfogadottsága", s ebben segíthet "ez a fontos és minden szempontból újszerű kezdeményezés".

Tóthné Mihalik Katalin, az Aggtelek közelében fekvő, hétszáz lelkes Szögliget polgármestere azt emelte ki, hogy a kis önkormányzatok nagyon nehezen találnak kapcsolatot a médiához, s az ÖS megszületése sokkal könnyebbé teszi e tekintetben a helyzetüket, ráadásul az MTI honlapján ingyenesen s lényegesen nagyobb publicitáshoz juthatnak, mint a saját weboldalukon.

Az MTI által működtetett internetes felületre egy egyszerű, jelszóval védett rendszeren keresztül tehetik fel azonnali megjelenésre közleményeiket a beadók; s ezekhez tetszés szerint csatolhatnak fotót, vagy webcímet. Az MTI csak akkor moderálja - utólag - a közleményt, ha az alkotmánysértő, vagy jogszabályi tilalmakba, illetve az ÖS szabályzatába ütközik.

A www.onkormanyzat.mti.hu cím alatt elérhető honlap hangsúlyosan számít a média érdeklődésére: a honlap szabadon linkelhető, s a közölt hírek ingyenesen átvehetők az Önkormányzati Sajtószolgálat honlapjáról.

Kulcsszavak: MTI közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egyre fontosabb az internet az amerikaiak számára

Egyre nagyobb szerepet játszik az internet az amerikai lakosság életében.

2010. július 29. 10:24

Félmilliárd felhasználó fölött jár a Facebook

Félmilliárd felhasználó fölött jár a Facebook, amely hat évvel ezelőtt mindössze egy egyetemi közösségi oldalként indult.

2010. július 22. 10:02

A nyomtatottnál több elektronikus könyvet ad el az Amazon

Előnyben az e-könyvek: az Amazon már több könyvet értékesít az Egyesült Államokban elektronikus formában, mint hagyományos, nyomtatot kötetként.

2010. július 21. 14:41

Megjelent Ken Follett regényének kiterjesztett e-változata

Az elektronikus könyvpiac újdonságaként kiterjesztett elektronikus formában jelent meg A katedrális, Ken Follett híres regénye.

2010. július 21. 12:33

Kifejlesztették a digitális adatok "radírját"

Ami egyszer fent van az interneten, már nem törölhető - figyelmeztetnek újra meg újra a személyi tanácsadók, tanárok és adatvédők. A jövőben azonban lejárati idővel láthatják el fényképeiket és kommentjeiket a felhasználók egy német informatikusok által kifejlesztett digitális radír segítségével.

2010. július 19. 10:45

Cikkgyűjtő

További híreink

Nokia álommobil

2010. július 31. 18:10

15 percre tolta ki a határt a YouTube

2010. július 30. 07:43

Google-adatgyűjtést jelző böngésző plugin

2010. július 28. 18:24

70 milliárd pixel, avagy a világ legnagyobb panorámafotója: két rekordot döntöttek meg a magyar fiatalok

2010. július 27. 18:40

Hirdess online, megmondom, kit értél el

2010. július 27. 17:09

Legális lett a mobilok feltörése Amerikában

2010. július 27. 07:08

Letölthető a vadonatúj 3.6.8 - két nap után újból frissült a Firefox

2010. július 24. 17:27

Csak jövőre érkezik a Windows 7 első átfogó frissítése

2010. július 23. 10:11

Letölthető az új Firefox 3.6.7

2010. július 22. 08:01

Frissül a Google képkeresője

2010. július 21. 08:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu