Videókonferencia tévén keresztül a Cisco-tól

Milkovits Gábor, 2009. július 8. 08:42

A hálózati eszközöket és kapcsolódó megoldásokat forgalmazó Cisco bejelentette, hogy egy olyan fejlesztésen dolgozik, amellyel lehetséges lesz videókonferencia-beszélgetéseket folytatni a televízió-készüléken keresztül.

Az ötlet nem új, láthattunk ilyet például a Vissza a jövőbe egyik epizódjában is, a megvalósítás azonban mindeddig váratott magára. Az új termék a Cisco már meglévő, TelePresence vállalati videókonferencia-alkalmazására épül és állítólag egy éven belül fog debütálni. A részletes technológiai háttérről a cég egyelőre nem nyilatkozott, pedig jó volna ismerni. Internetes tévé-előfizetéshez ugyanis kínálnak már egyes távközlési társaságok video chat opciót is, a normál digitális kábelen azonban egyelőre nincs ilyesmi. Valószínű, hogy éppen ezt hidalja majd át a Cisco valami újfajta hardverrel, vagyis összekapcsolja a kábeltévét az internettel, de erről egyelőre semmit sem lehet tudni. Azt azonban elárulták, hogy az új szolgáltatásban szintén lesz video chat, illetve különféle üzeneteket és videókat is lehet majd rajta cserélgetni az ismerősökkel.

A válság és a vállalati piac visszaesésével a Cisco egyre inkább megpróbál a fogyasztói területen érvényesülni, amit jól mutat, hogy erre a szegmensre orientált cégeket és technológiákat vásárolt a társaság az utóbbi időben. A tévés videókonferencia közvetve fellendítené a Cisco hagyományos termékei, így a router-ek és switch-ek iránti keresletet is, hiszen a videó komoly sávszélességet igényel, bármilyen hálózatról legyen is szó. Amire szükségük is van, mivel az utóbbi két negyedévben egymás után kétszer is visszaesett a cég forgalma.


 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50