Tízből hat vállalat nemet mond a Windows 7-re

MTI Sajtóadatbank, 2009. július 14. 09:30

Tízből hat vállalat nemet mond a Microsoft októberben megjelenő új operációs rendszerére - derül ki a ScriptLogic online felméréséből.

A kérdőívre válaszoló ezer vállalat többsége a szoftverekre fordított kiadásaik csökkentésével és az új operációs rendszerhez szükséges eszközök hiányával indokolta a Microsoft legfrissebb rendszerének mellőzését, jóllehet a kudarcra ítélt Vistához képest a Windows 7 a bétaverzió alapján is kedvező visszajelzéseket kapott.

 A Windows-alapú hálózati megoldásokkal foglalkozó ScriptLogic szoftvergyártó az Egyesült Államokban mintegy húszezer számítástechnikai rendszeradminisztrátornak küldte el a jelenlegi piaci helyzetet felmérő kérdőívét. A vállalatok többsége a Vistát instabilitása miatt utasította vissza. Az XP-hez ragaszkodók között olyan nagy cégek is vannak, mint az Intel, amely egyébként a Microsoft stratégiai partnere is egyben.

 A kérdőívekre válaszolók közel 60 százaléka egyáltalán nem tervezi, hogy áttér a Windows 7-re; 37 százalékuk 2010 végéig szándékozik váltani az új rendszerre, miközben 5,4 százalék még az idén lecseréli a mostani rendszerét.

 A válaszolók 42 százaléka idő és forráshiánnyal magyarázta a Windows 7 mellőzését. A felmérésből kiderült, hogy a vállalatok 35 százaléka költségtakarékosság címén hagyja ki a frissítéseket vagy halasztja el új szoftverek beszerzését.

 A költségeken túlmenően a cégek 39 százaléka a korábbi rendszerekkel való esetleges kompatibilitási gondok miatt aggódik. Sean Angus kórházi rendszergazda például az első szervizcsomag kiadásáig várna az új rendszerre való átállással. A szakember szerint ugyanis az intézményben használt 1500 számítógépre addig nem szabad új szoftvert telepíteni, míg le nem tesztelik a mindennapi munkához elengedhetetlen alkalmazások kompatibilitását.
 

Kulcsszavak: Windows 7 Microsoft opsys

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05