NAVIGATOR: 20 százalékkal nagyobb pénzforgalmi eredmény

MTI Sajtóadatbank, 2009. július 17. 12:17

A NAVIGATOR Informatika Zrt. az első félévben 20 százalékkal nagyobb, 156 millió forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az előző év hasonló időszakához képest - mondta Juhász Lajos, a cég vezérigazgatója. Hozzátette: a társaság az első félévben 1,1 milliárd forint bevételre tett szert.

 A főként informatikai tanácsadással és erőforrás kihelyezéssel (outsourcing) foglalkozó társaság az idén 3 milliárd forint árbevételt tervez, szemben a tavalyi 2 milliárd forint alattival. Elmondta: a nagyarányú növekedés azon alapul, hogy a NAVIGATOR vezetése szerint az informatikai szolgáltatások iránt a második félévben megnő az igény, mert a cégek számára könnyen kiszámítható az outsourcing előnye.

 A NAVIGATOR kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) tavaly több mint 225 millió forint volt, míg az idén a tervek szerint legalább 305 millió forint lesz. Juhász Lajos kifejtette: az első félévben a tanácsadási üzletáguk "jobban ment", mint az erőforrás kihelyezési, de ez új termékek bevezetésével változhat a második félévben. A vezérigazgató elmondta: sajnos, minden jóslata valóra vált az informatika piac alakulásával kapcsolatban. Míg korábban egy szerződést átlagosan fél év alatt lehetett megkötni, addig ma már hosszabb idő kell hozzá, mivel az ügyfelek a beszerzéseiket teljesen visszafogták, s csak a kiadások csökkentésére koncentrálnak.

 A vezérigazgató azt várja, hogy egész ágazatok, például a bankszektor ismeri fel hamarosan az erőforrás-kihelyezés előnyeit, s vásárol ilyen szolgáltatást.
 

Kulcsszavak: Navigator +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05