Amerikai koncepciójú új hazai irodában a Sun Kft.

Kovács Attila, 2009. július 30. 07:14

A szaksajtó képviselői és a hazai partnercégek meghívottjai előtt július 29-én Budapesten, a IX. Lechner Ödön sétány 7. szám alatt (Millenium Tower) felavatta a legújabb amerikai elrendezési koncepciót (nextgen) követő, annak alapján készült új irodáját a Sun Microsystems Kft.

Az avatáson Hernádi József, a cég vezetője többek között a következő információkat közölte a megjelentekkel: a korábbi telephelyül szolgált budai, Kapás utcai irodánál mintegy 120-150 négyzetméterrel kisebb, ám a korábbinál sokkal gazdaságosabb elrendezést megengedő új iroda világos nagy tereivel, könnyen bejárható helyiségeivel, a Kapás utcainál sokkal kényelmesebb, kollaborációs terekkel is kialakított új munkakörnyezetet biztosít.

Mostantól a hazai termékértékesítésben szinte 100 százalékig az indirekt értékesítést szorgalmazza a kft. Az új irodában tantermet nem alakítanak ki, ez a "régi" helyén marad. A sajtóeseményeket viszont a Lechner Ödön sétányon található új irodában kívánják a jövőben megtartani. Hernádi azt is hangsúlyozta: a termékportfolión nem kívánnak változtatni, a kollaborációt segítő közös tereket maximálisan szeretnék kihasználni, hasonlóan az iroda területén kialakított két egészségügyi fürdőhöz is. A kft. a június hónapban végződött pénzügyi évének számadatai: a dollár alapú árbevétel 10 százalékot nőtt; a "year-over-year" éves forintnövekedés meghaladta a 30 százalékot. A növekedések egyenletesen következtek a termék- illetve szolgáltatásértékesítésből, ugyanakkor az oktatás az elmúlt 12 hónap során alulteljesített: még most sem érték el a korábbi oktatási színvonalat. 

Kulcsszavak: Sun-hu iroda

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Top 10 trend 2023-ban a bankszektorban

A már jól ismert folyamatok és a legújabb innovációk együttesen alakítják át a bankok működését. Az elmúlt 17 év alacsony kamatlábai megdöntötték az iparág alapvető egyenletét – miszerint a betétek mozgatják a hitelezést. Ebben az időszakban a pénz nagyon keveset ért a bankok számára – gyakorlatilag ingyen volt –, így elsősorban olyan termékekre fókuszáltak, amelyek továbbra is díjbevételt termeltek. Ezzel egyidejűleg megjelentek a fintech innovátorok is, akik a pénzügyi megtérülés helyett a volumenre koncentráltak. 

2023. február 3. 18:42

Nehéz felmérni a vállalatok zöld törekvéseinek valós értékét

A piaci szereplők számára egyre fontosabbá válik, hogy elérjék a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény szerint 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátást. Ennek megfelelően a vállalatok mind gyakrabban kommunikálnak a szénsemlegesség eléréséhez kapcsolódó terveikről, vállalásaikat viszont gyakran kevés releváns adat birtokában teszik. A zéró kibocsátással kapcsolatos költéseik mértékét nehezen látják át, a cél eléréséhez szükséges beruházásokra pedig a legtöbb cégnek közel sincs elegendő erőforrása. A bizonytalan gazdasági környezet és az emiatt gyakoribbá váló rövid távú döntések pedig további akadályokat jelentenek a vállalatoknak a hosszú távú eredmény elérésében – derül ki a Baker McKenzie friss, 1000 vezető bevonásával készült nemzetközi felméréséből.

2023. február 3. 15:33

Megérkezett az első Apple Premium Partner üzlet Magyarországra

Az iSTYLE első Apple Premium Partner üzlete várja vásárlóit a budapesti Árkád bevásárlóközpontban. A közép-kelet-európai régió második Apple Premium Partner márkaboltja az ikonikus Apple Store vásárlási élményét hozza el, és az ügyfélkiszolgálás teljesen új szintjét képviseli. Az új koncepció alapján megújult üzlet a korábbinál nagyobb területen és számos újdonsággal várja az Apple rajongókat.

2023. február 3. 14:06

Magyar startupok jelentkezését is várja Bécs

A Bécsi Gazdasági Ügynökség idén is meghirdette Vienna Startup Package nevű programját, amelynek keretében a kiválasztott startupok egy hónapon át ingyen ismerkedhetnek az osztrák főváros startup ökoszisztémájával, kapcsolatokat építhetnek és üzleti tanácsadáson vehetnek részt. 

2023. február 3. 09:57

A Chameleon Smart Home a BÉT Xtend piac új belépője

2023-ban első alkalommal szólalt meg a Budapesti Értéktőzsde ikonikus csengője – a BÉT a mai napon az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó, a tavalyi évben Európában és Kanadában is terjeszkedő Chameleon Smart Home Nyrt.-t köszöntötte középvállalati platformján, a BÉT Xtenden. A Chameleon a sikeres tőzsdei bevezetés érdekében a BÉT középvállalati szolgáltatás-palettájának részét képező, európai uniós forrásból megvalósuló Mentor Programhoz is csatlakozott 2022 első felében. Az év második belépését jelző csengetés egyúttal előrejelzi, hogy az Xtend piac tavaly látott, dinamikus növekedése 2023-ban hasonló ütemben folytatódhat.

2023. február 2. 18:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46