Megjelentek az elektronikus közszolgáltatási törvény végrehajtási rendeletei

MTI Sajtóadatbank, 2009. október 15. 11:14

A csatorna-, gáz-, távhő-, és egyéb közüzemi szolgáltatóknak is csatlakozniuk kell az elektronikus közszolgáltatási rendszerhez, és lehetővé kell tenniük az elektronikus fizetést is - egyebek mellett ez is szerepel abban a kormányrendelet-csomagban, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A parlament által idén elfogadott elektronikus közszolgáltatási törvény részletszabályait négy rendeletbe foglalta a kormány. Ezek az elektronikus közszolgáltatás működtetését, annak igénybevételét, a szolgáltatás biztonságát valamint az igénybevevők azonosítását szabályozzák.

A szolgáltatást a Miniszterelnöki Hivatal - a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala közreműködésével - működteti, de az elektronikus fizetést biztosító alrendszer működtetője a Pénzügyminisztérium. Az üzemeltetést a Kopint-Datorg Zrt. végzi, de feladata az adatfeldolgozás is. Az üzemeltető havi rendszerességgel közzé teszi a kormányzati portálon az igénybevételi adatokat, a saját bevételeit, valamint a költségelszámolását is.

A központi rendszerre a közigazgatási hatóságok, a bíróságok, ügyészségek, valamint a közüzemi és egyetemes szolgáltatók csatlakoznak. A közüzemi szolgáltatók közül a rendelet a csatorna-, a gáz-, a távhő-, a víz-, az elektromos, a köztisztasági, a postai, a temetkezési és a tömegközlekedési szolgáltatókat nevesíti.

A közszolgáltatást nyújtó honlap működtetője köteles a honlap használatára vonatkozó elektronikus útmutatót - szükség esetén oktatási segédanyagot - biztosítani, és a honlapon vagy külön, korlátozás nélkül elérhetően közzétenni.

A szolgáltatásnyújtás műszaki követelményei között szerepel az az előírás, amely szerint ügyféloldalon a megkövetelt informatikai eszközök lehetséges minimumára kell építeni úgy, hogy azok minden, széles körben elterjedt operációs rendszerből funkcióvesztés nélkül elérhetők legyenek.

Az elektronikus közszolgáltatásnak olyannak kell lennie, hogy az állampolgárok a hatósági és más ügyek intézése, tájékozódási joguk gyakorlása, tájékoztatási kötelezettségük teljesítése, valamint közhitelű nyilvántartások elérése, az ezekbe való betekintés és az ezekből történő adatigénylés, illetve adatszolgáltatás során elektronikus úton eljárhassanak. Ugyanez a jog illeti meg a cégeket is.

Kulcsszavak: közigazgatás

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zene- és videóletöltő-szolgáltatást indít a Sony

A Sony szolgáltatása számos internetcsatlakozással rendelkező eszközről, így a Vaio komputerekről, a Bravia tévékről, a Blu-ray lejátszókról, valamint a Sony Ericsson mobiltelefonokról is elérhető lesz, de csak a jövő évtől.

2010. szeptember 2. 08:23

Internetes televíziót tervez az Amazon

Internetes televízió létrehozásán munkálkodik állítólag az Amazon online áruház.

2010. szeptember 2. 08:05

Virtuális weblapikon-plakát a 300 ezer legnézettebb honlapról

Virtuális plakát készült a világ legnézettebb weboldalainak felhasználásával, a gigantikus méretű képen mintegy 300 ezer oldal ikonja a nézettségi statisztikákhoz igazított méretben jelenik meg.

2010. szeptember 1. 09:38

Vaterázik a Praktiker

A Vatera és a TeszVesz online aukciós portálok segítségével árusítja ki termékeinek egy részét a Praktiker Magyarországon. Az idei nyár egyik slágerterméke a műrattan volt.

2010. augusztus 30. 12:33

Az internet kiszorította az Oxford angol szótár nyomtatott változatát

Lehetséges, hogy az angol nyelv hivatalos útmutatójának és kézikönyvének tekintett világhírű szótár, az Oxford English Dictionary a jövőben csak online formában jelenik meg.

2010. augusztus 30. 09:10

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu