Uniós ringbe szállnak a hazai KKV-k

forrás Prim Online, 2009. október 28. 11:44

2009. október 20-án lezárult a kis- és középvállalkozások (KKV) nemzetközi sikereit elismerő Európai Vállalkozási Díj nemzeti fordulója. Az előzetes összesítések alapján 14 értékelhető pályamunka érkezett a versenyt hazai szinten koordináló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz.

Az Európai Bizottság 2005 óta minden évben meghirdeti az Európai Vállakozási Díjat. A kétfordulós megmérettetésben az unió 27 tagállama mellett Izland, Norvégia és Törökország vállalkozásai vehetnek részt. A díj azon kiváló kezdeményezéseket ismeri el, amelyek nemzeti, regionális vagy helyi szinten kreatívan támogatják a vállalkozói tevékenységet, innovatívak, továbbá a piaci szemlélet és a fejlett vállalkozói kultúra meghonosítására törekednek.

E nemzetközi versengésben már két magyar vállalkozás is sikert könyvelhet el. 2007-ben a KA-VOSZ Széchenyi Kártya programja elismerő oklevélben részesült, 2009-ben pedig a Miskolc Holding Zrt. I. helyezést ért el a „Bürokrácia visszaszorítása” díjkategóriában.

Ezúttal három kategóriában ― a „Vállalkozói szellem támogatása” (8 db), „A vállalkozások nemzetközi működésének támogatása” (4 db), és a „Befektetés a szakértelembe” (2 db) ― szálltak versenybe a hazai KKV-k.

A nemzeti forduló eredménye 2009. november közepén születik meg.
 

Kulcsszavak: kkv pályázat

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Új innovációkat és együttműködéseket jelentett be párizsi rendezvényén a Schneider Electric

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett „Innovation Summit World Tour” rendezvényén a Schneider Electric. A vállalat bejelentette a Sustainability Impact Award idei győzteseit, illetve egy új program elindítását is. 

2024. április 15. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09