Hackerek és a nagyvállalatok együtt a katasztrófahelyzetek megoldásáért

Kiss Ádám Zoltán, 2009. november 16. 20:15

A legnagyobb iparági cégek, a Microsoft, a Google, és a NASA, valamint hackerek első alkalommal fogtak össze, hogy kifejezetten vészhelyzetekre szabott, kommunikációt elősegítő alkalmazásokat hozzanak létre.

A „Random Hacks of Kindness” fantázianévre hallgató kezdeményezés nyitó összejövetelét tartották meg a hét végén Kaliforniában. A Google, Microsoft, vagy éppen a Yahoo ellenfelek lehetnek egyes területeken, de ezúttal partnerként működnek együtt a NASA-val, és első alkalommal hackerek egy csoportjával, hogy megkönnyítsék a kommunikációt vészhelyzetekben. Az ilyen események alkalmával az információ áramlásának biztosítása létfontosságú, ám éppen ilyenkor blokkolnak le a legnagyobb rendszerek. A mobiltelefonos hálózatokat gyakorlatilag lehetetlen olyan igénybevételre méretezni, amikor majdnem minden előfizető egyszerre próbálja tárcsázni rokonait, szeretteit, ismerőseit. Az ehhez hasonló túlterheltségi és hardveres problémákra, például hálózat megszakadására keresnek megoldásokat a résztvevők. A cégek külön-külön már eddig is próbálkoztak ilyesmivel, és a NSA is több megoldást kidolgozott, de most összehangolnák az erőfeszítéseket, megosztanák a fejlesztések részleteit, a kódokat közkinccsé tennék, illetve a hackerektől várnak friss ötleteket. Felmerült például hardveres hálózati hiba esetén, mondjuk földcsuszamlás után a helyi hálózatok használata a nagyobb rendszerek kiváltására, például a rengeteg kisebb WiFi adó összehangolásával egy egyszerű vészhelyzeti szoftver alkalmazásával.

Számos megoldás már most is működik, például a tavalyi kaliforniai bozóttüzeknél használták a NSA GeoCam rendszerét, melynek segítségével a GPS-el rendelkező mobiltelefonokkal küldött képeket a koordináták alapján egyetlen rendszerbe illesztették, ahol azután a mentőegységek nyomon követhették a lángok terjedését, illetve a bekövetkezett és fenyegető károkat. De nem csak ilyen összetett alkalmazásokról van szó, szintén NSA fejlesztés az az egyszerű kis program, mely a mobilhálózatok túltelítődése esetén lehetetlenné váló, rendszert leterhelő beszélgetések helyett egy nagyon apró SMS alapú üzenetet küld a megadott számra, ahol a program másik fele aktiválódik, és MMS jellegű videóüzenetben értesíti az illetőt a észhelyzetekben legfontosabbról, vagyis „I’m OK!”

Kulcsszavak: hacker security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Fujitsu új megoldása megfizethető áron nyújt all-flash adattárolást

A Fujitsu bemutatta ETERNUS AF S3 all-flash tömbjei és ETERNUS DX S5 hibrid tárolórendszerei kibővített és megújult kínálatát. A digitalizáció új paradigmáinak támogatására fejlesztett, új generációs tárolórendszerek optimalizált teljesítménnyel kezelik a digitális korszakra jellemző adattömeg-növekedést, folyamatosan rendelkezésre álló alkalmazásokat és komplex munkaterhelést, miközben kimagasló adattárolási hatékonysággal tartják alacsony szinten a költségeket. 

2019. november 12. 18:55

Ez vár ránk 2020-ban: szofisztikáltabb támadások

A Sophos közzétette a 2020-as fenyegetettségi jelentését, amely betekintést nyújt a gyorsan fejlődő digitális veszélyek helyzetébe. Az elemzés az elmúlt 12 hónap fenyegetéseit mutatja be, illetve kifejti, hogy a trendek milyen hatással lehetnek a digitális biztonságra 2020-ban.

2019. november 12. 13:40

Öt általános hiba, melyet mindannyian elkövetünk a közösségi média használatakor

A Facebook, a Twitter és az Instagram a világ 10 leglátogatottabb webhelye közé tartozik a legutóbbi jelentés szerint. Bár emberek milliárdjai naponta több ezer órát töltenek ezeken a közösségi média platformokon, nem sokan gondolják ezt a tevékenységet kockázatosnak. A kockázat az olyan meggondolatlan online tevékenységekből származik, melynek során olykor elfeledkezünk az adatvédelemről.

2019. november 12. 11:52

A Zyxel új szolgáltatása növeli a hálózati biztonságot

A tajvani Zyxel bemutatta új, AiShield szolgáltatását, amely jelentősen hozzájárul az otthonok és vállalkozások hálózati biztonságához. A MultyX és Multy Plus eszközök mellé használható intuitív alkalmazás az egyre kifinomultabb zsarolóvírusokkal és a rosszindulatú szoftverekkel veszi fel a harcot.

2019. november 11. 15:57

Kiterjesztett valóság megoldással teszi gyorsabbá és pontosabbá a repülőgépek átvizsgálását az Aeroplex

Az Aeroplex of Central Europe tesztüzemben elkezdte használni az AerinX által fejlesztett, kiterjesztett valóság alapú hi-tech repülőgép átvizsgáló rendszert. A tesztüzem során az Aeroplex mérnökei valós ipari körülmények között használják majd az innovatív szoftveres megoldást repülőgépek külső felszíni átvizsgálására. Ezzel párhuzamosan az AerinX Early Adopter programot indított, melynek keretében a cég további nemzetközi repülőgépipari szereplőkkel tervezi stratégiai együttműködés elindítását.  

2019. november 11. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07

Az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át

2019. november 1. 08:32

Idén is keresik az év fiatal vezetőjét!

2019. október 22. 13:26

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44
online sportfogadás