Heteken belül jön a mobil Firefox

Milkovits Gábor, 2009. december 10. 08:31

A Mozilla fejlesztőcsapata bejelentette, hogy a jövő héten kiadják a Fennec néven futó mobiltelefonos Firefox böngésző Release Candidate (RC) verzióját, a végleges változat pedig heteken belül várható.

Az első mobil Firefox egyelőre csak a Nokia N900-as, kézi számítógép-mobilján fut majd, amely a finn gyártó Linux-alapú Maemo operációs rendszerét használja. Ez persze nem véletlen, mivel a Mozilla a fejlesztés során szorosan együttműködött a Nokiával és kifejezetten ezt a készüléket használta a munkálatok során. A Windows Mobile-alapú Fennec-et 2010-re ígéri Jay Sullivan Mozilla-alelnök, emellett pedig az Android-ra szabott böngésző fejlesztése is megindult, miután a Google a társaság rendelkezésére bocsátotta az ehhez szükséges szoftvereszközöket és kódokat.

A PC-ről ismert böngészők közül mindeddig egyedül az Opera jelent meg komolyabban a mobilszférában, az ő szerepük azonban kifejezetten úttörőnek tekinthető. A Firefox ugyanakkor kicsit későn kapcsolt, miközben a PC-s böngészőpiac mintegy negyedét sikerült már elhódítania a Microsoft Internet Explorer-től. A Fennec fő előnye a jelenlegi mobilböngészőkkel szemben az, hogy gyakorlatilag a teljes számítógépes böngészési élményt képes átültetni az arra alkalmas mobiltelefonokra. Ennek záloga, hogy a Firefox 3.6 leglényegesebb elemei, így a Gecko 1.9.1 motor, valamint a TraceMonkey JavaScript motor képezik a kész Fennec alapját.


 

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új termékek a Canon-tól a fotózás szerelmeseinek

Befejezte a fényképezőgép-gyártást a legendás Kodak

2012. február 11. 08:56

Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat

2012. február 10. 13:27

Nikon D800 36 megapixellel

2012. február 8. 13:29

Oktatóközpontot alakít ki a médiahatóság a nethasználó fiataloknak

2012. február 8. 08:38

Adverticum AdServerre váltott a CEMP Sales House

2012. február 7. 12:13

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu