Több elektronikus könyv fogyott az Amazon-on, mint nyomtatott

Milkovits Gábor, 2009. december 28. 09:11

Az Amazon bejelentette, hogy az idei karácsonyi bevásárló szezonban több elektronikus könyvet értékesített internetes kiskereskedelmi portálján, mint hagyományos nyomtatott kötetet.

Az e-könyvek sikere persze jócskán köszönhető a cég rendkívül sikeres Kindle hordozható olvasókészülékének, amelynek eladásai a mostani bejelentés szerint a műszaki cikkek között még az iPod Touch zenelejátszót is megelőzték a portálon a szóban forgó időszakban. Természetesen az sem elhanyagolható tényező, hogy egy online kereskedelmi vállalkozásról van szó, márpedig a vásárlók jelentős része még mindig szívesebben vesz könyvet könyvesboltban, mint az interneten. Az Amazon sajnos konkrét számokat nem közölt, legalábbis egyelőre, pedig jó lenne tudni, mennyi e-könyvet vettek az amerikaiak az oldalon karácsony előtt.

Akármennyire nem teljes az a kép, amit a hírből leszűrhetünk, azt azért jól jelzi, hogy a megfelelő és praktikus mobilkészülékek igenis olvasási szokásaik megváltoztatására késztethetik az embereket. Könnyen előfordulhat, hogy a több mint hat évszázada egyeduralkodó nyomtatott könyv hamarosan a bakelitlemez sorsára jut. Azaz nem hal ki teljesen és a könyvszeretők kedvenceiket még sokáig meg fogják venni nyomtatott formában is, ugyanakkor a mindennapi szórakozást, vagy tanulást szolgáló műveket a többség inkább elektronikus formában szerzi majd be.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09