Bitekbe kódolt "első pillantás"

Szemkamera helyett szoftver

forrás Prim Online, 2010. január 12. 13:20

Új, a kreatív munka vizuális értékelését végző szoftvert dolgozott ki az amerikai 3M. A szolgáltatásként elérhető online alkalmazás a kreatív ügynökségek, reklámgrafikusok, kirakatrendezők és más, látvánnyal foglalkozó szakemberek számára nyújt alternatívát a szemkamerás vizsgálat helyett. A program évtizedek egyetemi kutatási tapasztalatait sűríti egy szoftverbe, melynek segítségével bárki megtudhatja, hogy az általa létrehozott és feltöltött képen hova esik majd a szemlélők első pillantása.

A hirdetéssel, csomagolástechnikával, vagy éppen egy fogadóhelység kialakításával megbízott kreatív szakember, ügynökség számára rendkívül fontos visszajelzést kapnia arról, hogy a látványt befogadókat első benyomásként pontosan a kívánt hatás, üzenet éri-e. Ehhez a nemrég bevezetett, szemmozgást követő kamerás vizsgálatok adtak segítséget, amelyek azonban drágák és időigényesek. Ezt helyettesíti és teszi egyszerűbbé a 3M Visual Attention Service néven elérhető szolgáltatás.

A szoftver kezelése egyszerű – nyilatkozta Kerekes Gabriella, a 3M hazai leányvállalatának marketingvezetője. A felhasználó az interneten keresztül feltölti a képet, a program pedig elvégzi az elemzést. A most bárki számára ingyenesen kipróbálható oldal (www.3m.com/vas) többféle analízisre is lehetőséget ad. Elemezhetünk álló és mozgóképet, de tartalmat is. A feltöltött képen a tekintetet leginkább és leggyorsabban megragadó látványelemeket a program a hőképek foltjaihoz hasonlóan, vagy más, egyértelmű módon jelöli. Így a felhasználó a nyomdai előállítás, vagy kivitelezés előtt meggyőződhet a vizuális koncepció helyességéről.

A program megalapozott tudásra épül. A különböző egyetemek több évtizedes kutatási eredményei és tekintetkövető kamerás vizsgálatai mellett a fejlesztők neves amerikai és európai ügynökségek szakértőinek tapasztalatait is beépítették a szoftverbe.
 

Kulcsszavak: felhszoft reklám marketing

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új termékek a Canon-tól a fotózás szerelmeseinek

Befejezte a fényképezőgép-gyártást a legendás Kodak

2012. február 11. 08:56

Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat

2012. február 10. 13:27

Nikon D800 36 megapixellel

2012. február 8. 13:29

Oktatóközpontot alakít ki a médiahatóság a nethasználó fiataloknak

2012. február 8. 08:38

Adverticum AdServerre váltott a CEMP Sales House

2012. február 7. 12:13

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu