Csökkenő árak a bővülő IT-erőforrás-kihelyezési piacon

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 1. 08:38

Miközben az informatikai outsourcing, az erőforrás-kihelyezés iránti igény az idén is tovább nő, a szolgáltatási árak a vártnál jobban csökkennek - mondta Juhász Lajos, az ezen a területen működő Navigator Informatika Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: az infrastruktúra-kihelyezés piaca (server hosting) is dinamizálódott 2009. év második felében, ami valószínűsíthetően az informatikai eszközök növekvő energia igényének tudható be. A vállalatok ugyanis ma már egyre kevésbé tudják gazdaságosan üzemeltetni megnövekedett szerverkapacitásaikat.

A vezérigazgató a könyvvizsgálat lezárulta előtt ugyan konkrét adatokat nem közölhetett az elmúlt évről, ám annyit elmondott, hogy a kamat és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményük (EBITDA) körülbelül ugyanannyi lesz 2009-ben, mint 2008-ban volt.

A társaság 2008-ban mintegy 2 milliárd forint konszolidált bevételt és 225 millió forint EBITDA-t ért el.

A vállalat korábbi közlése szerint 2009 első félévében 20 százalékkal nagyobb, 156 millió forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereséget ért el az előző év hasonló időszakához képest. A cég bevétele tavaly az első félévben 1,1 milliárd forint volt.

A főként informatikai tanácsadással és erőforrás-kihelyezéssel foglalkozó társaság az idén konszolidáltan 2,5 milliárd forint bevételt és 400 millió forint EBITDA-t tervez.

Juhász Lajos az elmúlt év kapcsán elmondta: sajnos, minden jóslata valóra vált az informatika piac tavalyi alakulásával kapcsolatban. Míg korábban például egy szerződést átlagosan fél év alatt lehetett megkötni, addig ma már hosszabb idő kell hozzá, mivel az ügyfelek a beszerzéseiket teljesen visszafogták, és csak a kiadások csökkentésére koncentrálnak.

A vezérigazgató azt várja, hogy egész ágazatok, például a bankszektor ismeri fel az erőforrás-kihelyezés előnyeit, és vásárol ilyen szolgáltatást.

Kulcsszavak: Navigator +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09