Új tanfolyam a számítógépes csalások felderítésére

Együttműködik a Deloitte és a NetAcademia

forrás Prim Online, 2010. február 2. 11:36

Hazánkban is egyre gyakoribbak a számítógéppel elkövetett bűncselekmények, melyek kivizsgálása a computer forensic szakértők feladata. A Deloitte és a NetAcademia együttműködése révén hazánkban először indul magyar nyelven Computer Hacking Forensic Investigator tanfolyam. Ráadásul annak legújabb, 4-es verziója, mely Európában elsőként Magyarországon lesz elérhető.

Az internetes bűnözéssel foglalkozó Internet Crime Complaint Center (IC3) honlapjára 2008-ban összesen 275 284 panaszos beadvány érkezett, a különféle csalások áldozatai összesen 264,6 millió dolláros kárról számoltak be. „Külföldön bevett gyakorlat, hogy jelentik a számítógéppel elkövetett csalásokat, nálunk azonban még kevésbé jellemző. Sok esetben nem is derül fény a visszaélésre, így egyelőre nem ismert pontosan a hasonló jellegű bűncselekmények száma, de tapasztalataink alapján Magyarországon is egyre gyakoribbak az efféle visszaélések” – magyarázza Barta Csaba, a Deloitte Zrt. IT biztonsági tanácsadója.

A köz- és a magánszféra egyaránt veszélyeztetett


„Mind a magán-, mind a közszférában előfordulnak ilyen típusú bűncselekmények. Az üzleti életben az esetek többségében ’házon belül’ folyik le a vizsgálat, és nem feltétlenül van büntetőjogi következménye, belső munkatárs esetén inkább a munkaviszony megszüntetése jellemző. A közszférában felfedett visszaélések általában nagyobb médiavisszhangot kapnak, és nagyobb arányban van büntetőjogi következményük is” – mondja a szakember. A vizsgálatot általában a helyi IT-biztonsági csapat végzi el. Ha azonban az eset felderítése túlmutat a belső szakemberek képességein vagy erőforrásain (vagy akár a csapat valamely tagjával kapcsolatos), illetve ha jogi útra terelődik az ügy, külső computer forensic szakértőre van szükség.

Sok a rabló, kevés a pandúr


„Annak ellenére, hogy a számítógépes bűnözés egyre nagyobb méreteket ölt, és újabb és újabb területeket ’hódít’ meg, hazánkban eddig nem létezett magyar nyelvű computer forensic képzés – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője. – Ezért döntöttünk úgy, hogy a Deloitte-tal közösen elindítjuk az EC-Council Computer Hacking Forensic Investigator tanfolyamát, melynek legújabb, 4-es verziója Európában először nálunk lesz elérhető.”

„A tanfolyam célja, hogy ezt a viszonylag szerteágazó területet összefogja és bemutassa az ehhez kapcsolódó hazai és a nemzetközi jogi szabályozást, az egyes bűncselekménytípusokkal együtt. Szeretnénk azt is körbejárni, hogy milyen jogi akadályai lehetnek a forensic vizsgálatoknak, és hogy milyen előzetes feltételeket kell kialakítani ahhoz, hogy egy ilyen vizsgálat a leghatékonyabb legyen” – mondja dr. Vízi Linda a Deloitte Zrt. IT biztonsági csapatának jogi szakértője.

A kurzuson – melyből az érdeklődők már ízelítőt kaphattak az idei Ethical Hacking konferencián – a számítógép felhasználásával vagy számítógépes rendszer ellen elkövetett bűncselekmények felderítését ismerhetik meg a hallgatók. Ide tartozhatnak például az adatszivárgással kapcsolatos esetek, a számítógépes betörések, hackertámadások, a zsaroló üzenetek vagy az illegális CD-, DVD-másolatok készítésének vizsgálata. A résztvevők ezen felül megismerkedhetnek például a forensic-kel kapcsolatos, nemzetközi bíróságok által is elfogadott eljárásrendekkel, a szükséges hardverekkel és szoftverekkel, a hálózati eszközök és forgalom forensic vizsgálatával, törölt adatok visszaállításával.

  •  


Törölt adatok visszaállítása? Hogyan? Honnan?


Az elkövetők rendszerint törekszenek a nyomaik eltüntetésére. Ennek során a leggyakoribb a terhelő adatokat, képeket tartalmazó állományok törlése. Emiatt a visszaállított adatok sok esetben bizonyítékot jelentenek az elkövetővel szemben. Az összetettebb állományformátumok (pl. Microsoft Word vagy Excel) olyan információkat is tartalmazhatnak, amelyek alapján fény derülhet arra, hogy a bennük tárolt adatokat ki, mikor, melyik számítógépen hozta létre, módosította, nyomtatta ki.

Az adatok „törlése” nem minden esetben jelenti az adatok tényleges megsemmisülését. Az operációs rendszerek a törlés elvégzésének gyorsítása érdekében (pl. több száz állomány egyidejű törlése) nem minden esetben végzik el az adatok tényleges eltávolítását az adathordozóról, csak a saját nyilvántartásukban jelzik, hogy az adat által foglalt terület üressé vált. Ez a megoldás nagyban segíti a teljesítmény növelését, azonban az adatok ott maradnak az adathordozón és mindaddig hozzáférhetőek, amíg az őket tartalmazó (már üresnek jelölt) területre más állományok nem íródnak.

A visszaállítás során az elsődleges probléma, hogy az adatok az adathordozón nem folytonosan helyezkednek el: a szétszórt „darabokból” kell újra összeállítani az eredeti állományt. A probléma megoldására sok módszer ismert, a teljes visszaállítás azonban nem minden esetben lehetséges.

Barta Csaba computer forensic előadásának felvétele itt érhető el.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt androidos táblagép az Archostól

Az Archos egy Android alapú táblamasinát vezet be ebben a hónapban, amelyet októberben még további négy követ. A sorozat tagjait 2,8-, 3,2-, 4,3- 7,0 és 10,1 hüvelykes érintőképernyővel szerelték fel.

2010. szeptember 2. 14:10

Sony digitális képkeretek HD videólejátszó funkcióval

A legújabb S-Frame digitális képkeretek a csúcskategóriás modelljai AVCHD videólejátszással, sztereó hangzással érkeznek.

2010. szeptember 2. 09:50

Érkeznek az első szupergyors UHS-I SDHC memóriakártyák

Elsőként a Panasonic jelentette be, hogy megkezdi az eddigi legnagyobb sebességre képes UHS-I SDHC memóriakártyák gyártását, először 8 és 16 GB-os kapacitással.

2010. szeptember 2. 09:26

Milliárdos károk számítógépes bűncselekmények miatt

Meghaladja az évi 10 milliárd eurót is a német cégeknek a számítógépes bűncselekmények által okozott kár. A KPMG szerdán ismertetett felmérése szerint országszerte minden negyedik vállalat lesz áldozata valamilyen számítógépes bűncselekménynek.

2010. szeptember 2. 08:51

Új i-SENSYS nyomtatók kezdőtől a haladóig

A Canon bemutatta i-SENSYS nyomtatócsaládjának legújabb modelljeit, melyek között található olcsó belépőszintű, közép-, és csúcskategóriás modell is.

2010. szeptember 1. 20:42

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu