Választás 2010 - Az Idom 2000 módosítja az Integrált Választási Szolgáltató Rendszert

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 5. 10:29

Bruttó hatszázmillió forinttal egyetlen ajánlattevőként az Idom 2000 Konzulens Zrt. nyerte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által az  Integrált Választási Szolgáltató Rendszer módosítására, tesztelésére kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A kért szolgáltatás lényege, a 2010. évi országgyűlési képviselő-választás lebonyolításához szükséges alkalmazások rendszertervezése, az Integrált Választási Szolgáltató Rendszer módosítása, tesztelése. A módosítást a meglévő hálózathoz és rendszerelemekhez kell illeszteni. A feladat része az alkalmazások üzemeltetése és a közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása.

Az egyetlen ajánlattevő Idom 2000 Konzulens Zrt. bruttó 592 millió forintért végezheti el a munkát.

Az eredményhirdetés január 13-án volt.

Az Idom 2000 Rt. nyerte el a Belügyminisztérium (BM) által a 2006-os országgyűlésiképviselő-választás lebonyolításához szükséges rendszerterv elkészítésére kiírt pályázatot is, akkor az ellenszolgáltatás összege 412,5 millió forint volt. Az akkori indoklás szerint azért hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során választották ki az Idom 2000 Rt.-t, mert a rendszerek módosításához és a fejlesztési feladatok elvégzéséhez az azokat kifejlesztő Idom Rt.-nek szerzői joga fűződött.

Az Idom 2000 Konzulens Zrt. saját tőkéje a cégbírósági adatok szerint adatai szerint 23,689 millió forint volt 2008 végén. A cég 2008-ban mintegy 3,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye 399 millió forintot tett ki. A cég honlapja szerint mintegy 50 szakértőt foglalkoztatnak.

Kulcsszavak: =választás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05