Visszatér az SAP a kettős ügyvezetéshez

forrás Prim Online, 2010. február 8. 15:02

Bill McDermott és Jim Hagemann Snabe irányítja a céget, Leo Apotheker közös megegyezéssel távozik az SAP éléről.

Az SAP AG bejelentette, hogy Leo Apotheker azonnali hatállyal lemondott vezérigazgatói tisztségéről, és az SAP Végrehajtó Tanácsában betöltött szerepéről, miután a vállalat felügyelő bizottsága nem hosszabította meg a szerződését. Az SAP Végrehajtó Tanácsa, az SAP Felügyelő Bizottságának egyetértésével két társ-vezérigazgatót nevezett ki Bill McDermott (az ügyfélkapcsolatokért felelős globális vezető), és Jim Hagemann Snabe (termékfejlesztésért felelős globális vezető) személyében.
Ezzel párhuzamosan Vishal Sikkát, a cég technológiai igazgatóját beválasztották az SAP Végrehajtó Tanácsába.
Az SAP Felügyelő Bizottságának kérése alapján Hasso Plattner, (az SAP egyik alapítója, és a Felügyelő Bizottság elnöke) továbbra is aktív tanácsadó szerepet fog játszani technológiai és termékfejlesztési kérdésekben.

 ʺA Végrehajtó Tanács új felállása lehetővé teszi, hogy az SAP jobban megfeleljen a termékinnovációknak és ügyféligényeknek. Az új vezetőség folytatni fogja a cég stratégiáját és a profitábilis növekedésre fókuszál.ʺ- mondta Hasso Plattner. Az SAP Felügyelő Bizottsága megköszönte Leo Apotheker több mint 20 éves munkáját, mellyel hozzájárult a cég sikeréhez.

Leo Apotheker 2008. április óta vezette a világ legnagyobb üzleti szoftvercégét Hennig Kagermannal együtt, annak 2009. májusi visszavonulásáig. Azóta egyedül látta el a CEO teendőket.
Apotheker az SAP-hoz 1988-ban csatlakozott.

Kulcsszavak: SAP +céginfo CIO

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megvásárolná az ExtendMediát a Cisco

A Cisco bejelentette felvásárlási szándékát az ExtendMedia nevű cégre. A newtoni (Massachusetts) székhelyű vállalat a szoftveralapú tartalomkezelési rendszerek (CMS) fejlesztésében jár az élen, munkatársai többsége torontói telephelyén dolgozik.

2010. szeptember 2. 21:51

75 éves a Fujitsu

„Az IT a jövőben nem egy befejezett terméket fog jelenteni. Sokkal inkább beszélhetünk majd élő, lélegző IT infrastruktúrákról, amelyek sokkal gyorsabban és kiszámíthatóbban változnak, mint korábban. Azért készülnek, hogy változhassanak. A nagy ugrást az elkövetkezendő néhány évben az informatika szolgáltatásként való igénybevételének modellje fogja jelenteni.” - mondta a Fujitsu globális technológiai igazgatója, Marc Silvester a vállalat megalapításának 75. évfordulóján.

2010. szeptember 2. 14:04

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu