Google Street View: szigorúbb szabályozás terve Németországban

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 9. 09:01

Szigorúbban szabályozná a Google utcarészleteket és házakat interneten bemutató szolgáltatását a német fogyasztóvédelmi miniszter.

Ilse Aigner már kapcsolatba lépett a belügyminisztériummal, hogy megvizsgálják a lehetséges jogi és törvényváltoztatásra irányuló lépéseket. A Focus című magazinban kifejtett véleménye szerint az eddigi gyakorlat megfordítására lenne szükség, tehát nem a lakosoknak kellene megtiltaniuk személyes adataik nyilvánosságra hozatalát, hanem a Google számára lenne kötelező, hogy előzőleg beszerezze az engedélyeket.

 A Google Street View szolgáltatást a miniszter a "privátszféra több milliószor történő megsértésének" minősítette.

 Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter egy hónapja már felvetette az adatvédelmi törvény esetleges szigorítását. Nézete szerint az olyan vitatott szolgáltatások esetében, mint például a Google Earth is, amely madártávlatból mutatja be a Föld felszínét, vidékeit és városait, elengedhetetlen lenne a jogi felülvizsgálat. Aigner üdvözölte, hogy minisztertársa szintén szükségét látja a beavatkozásnak.

 A Google visszautasítja a bírálatot. A cég érvelése szerint az elmúlt több mint egy évben a németországi adatvédelmi hivatalokkal egyeztetve készítették el a fotókat a Street View számára. Az amerikai székhelyű vállalkozás helyi szóvivője, Lena Wagner elmondta, hogy a hatóságok felvetésére például felismerhetetlenné tették az arcokat és a rendszámokat. Ezen kívül minden felhasználónak lehetősége van arra, hogy kifogást emeljen háza képének nyilvánossá tétele ellen. Ezeket a képrészleteket még a bemutatás előtt eltávolítják. Eddig néhány száz tiltakozás érkezett.

 A német városok és községek képei még az idén - az év utolsó harmadban - elérhetővé válnak az interneten. Wagner közlése szerint egyes kisebb körzetek rögzítése még hátravan, de a felvételek – jó idő esetén - már márciusban elkezdődhetnek. A kamerákat 2,5 méteres magasságban állítják fel, így a kerítések és sövények felett is tudnak fotókat készíteni.

 A Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc és Hollandia városairól felvett képek már láthatók az interneten.

 

Internet-szolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zene- és videóletöltő-szolgáltatást indít a Sony

A Sony szolgáltatása számos internetcsatlakozással rendelkező eszközről, így a Vaio komputerekről, a Bravia tévékről, a Blu-ray lejátszókról, valamint a Sony Ericsson mobiltelefonokról is elérhető lesz, de csak a jövő évtől.

2010. szeptember 2. 08:23

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu