Pontos vevőtájékoztatást már csak a gépektől remélünk

forrás Prim Online, 2010. február 21. 11:48

Szinte mindenki igényelné a részletesebb tájékoztatást, de senki sem gondolja, hogy ezt az eladók képesek lennének megadni – áll az áruházi informatikával foglalkozó Laurel Csoport kutatási jelentésében. Óriási a hazai vásárlók információéhsége, a vevők a megfelelő tájékoztatás hiánya miatt gyakran inkább lemondanak a vásárlásról. A szakértők szerint megoldást az információs terminálok bevezetése jelenthet.

Átfogó, nem reprezentatív felmérés készült a hazai vásárlók információs igényeiről. Ebből kiderül, hogy a válaszadók közel 90 százaléka igényelné, hogy több információhoz jusson a termékről az áruházakban. Ez számukra annyira fontos, hogy több mint 90 százalékuk már mondott le vásárlásról azért, mert nem kapott elegendő információt a kívánt termékről − ismertette a felmérés eredményeit a Laurel Számítástechnikai Kft. vezetője. Bessenyei István rámutatott, bár a megkérdezettek 61 százaléka igényelné a több eladót az áruházakban, mindössze 10,5 százalékuk gondolja úgy, hogy az áruházak eladó személyzete jól képzett – 41,8 százalékuk képzetlennek, míg 47,8 százalékuk szerint éppen csak kielégítően képzettnek gondolja az üzlet munkatársait.

A helyzet megoldását az információs terminálok nagyobb léptékű elterjedése jelentené – vélik a szakértők. A felmérés ezért ezek ismertségére, fogadtatására is kiterjedt. A válaszadóknak több mint harmada (38,9%) jelezte, hogy még sohasem találkozott információs kioszkkal (terminállal) az áruházakban, míg a többség már látott ilyet kül- vagy belföldön. Azok közül, akik találkoztak vele, 82 százalékuk használta is az eszközt, 80 százalékban könnyűnek vélték a használatát, a kérdezettek 97 százaléka meg is találta a keresett információt. Figyelemreméltó, hogy a megkérdezettek 69 százaléka szívesebben használta inkább az információs kioszkot, minthogy eladótól kért volna segítséget.

A megkérdezettek nemcsak áruházakban, hanem számos más helyen is találkoztak információs terminálokkal, például kerestek már menetrendet, üzletek helyét, éttermeket a közelben, de használták ajándékpontok lekérdezésére, beváltására is. A kioszkok még nem terjedtek el tömegesen Magyarországon, holott érezhetően nagy szükség van rájuk. A leggyakoribb információs igény műszaki és más termékek részletesebb leírására, a termékválaszték közötti eligazodás segítésére, ár szerinti rangsor felállítására és a keresett áruk bolton belüli helyének kijelzésére mutatkozik.

Kulcsszavak: vevőszolgálat

Kapcsolódó cikkek

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az automatizált csomagolás hasznos a KKV-k számára

Ha valamikor, akkor most jött el az ideje annak, hogy hátralépjünk egyet, áttekintsük folyamatainkat, és olyan megoldásokat léptessünk életbe, amelyek a termelés rövid és hosszú távú előnyeit tartják szem előtt. Ilyen időkben a gördülékeny gyártási folyamat kulcsfontosságú a versenyképesség megőrzéséhez. A robotok biztonságos alternatívát kínálnak az emberi munkaerőre, illetve meg is oszthatják a napi feladatokat az emberi munkavállalókkal az ismétlődő feladatok, vagy a veszélyes munkák esetén.

2020. április 2. 15:17

Piacvezető a Telekom az online mobiltelefon- és tablet értékesítésben

A tavalyi évben ismét a Magyar Telekom volt a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a magyar online kiskereskedelmi piacon – derült ki a GKI Digital piacelemzéséből*. Az elemzőcég mérései alapján az értékesített mobiltelefonok és tabletek 2019-es online forgalmának több, mint harmadát a Telekom online értékesítési platformja adta.

2020. április 2. 12:41

Összeült a Startup Operatív Törzs

Eljött a ’startup darwinizmus’ és a ’Nagy Alkalmazkodás’ ideje – derült ki a Startup Operatív Törzs első online ülésén. Azt már mind tudjuk, hogy a koronavírus óriási hatással van a gazdaságra, bizonyos erősen érintett iparágakra, a munkavégzésre és a munkahelyek megtartásának kérdésére. Arról viszont kevesen beszélnek, hogy a megváltozott helyzet hogyan érinti a magyar startupokat és az egész ökoszisztémát. Ezért a Vespucci Partners, Magyarország legújabb okos tőkealap-kezelője összehívta a Startup Operatív Törzset egy videókonferenciára, hogy az ökoszisztéma különböző szereplői megvitassák a megváltozott helyzet lehetséges kimenetelét, hatását és konkrét tippeket adjanak a túlélésre.

2020. április 2. 09:20

Viszonteladói Apple-partner programot indít az Apcom

Apple termékek értékesítését támogató partnerprogramot indít az Apcom. Az Apple támogatásával a hivatalos magyarországi forgalmazó által indított Distribution Partner Program (DPP) keretében a csatlakozó magyarországi, IT és telekommunikációs szektorban érdekelt viszonteladók kedvező feltételekkel szerezhetnek be Apple termékeket a disztribútortól. Emellett a program nélkül eddig számukra nem elérhető, a márka értékesítését segítő marketing és training forrásanyagokhoz is hozzáférést kaphatnak. 

2020. április 1. 19:13

Tömegével váltanak e-aláírásra a vállalatok a járványhelyzet miatt

Megrohamozták a hazai vállalatok az e-aláírással foglalkozó NETLOCK-ot az elmúlt napokban: a járványhelyzet miatt tömegével váltanak ki olyan e-aláíró tanúsítványt, amellyel a dolgozók otthonról is egyszerűen hitelesíthetnek bármilyen dokumentumot elektronikusan egy biztonságos weboldalon keresztül.

2020. április 1. 16:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Több millióan kaphatnak ingyenes online védelmet áprilistól

2020. március 31. 12:57

Hogyan legyenek a gyerekek és a tanárok biztonságban a digitális oktatás ideje alatt is?

2020. március 25. 10:43

Hasznos tippek, hogy előnyünkre fordítsuk a bezártságot!

2020. március 24. 16:55

Koronavírusos átverést azonosított az ESET

2020. március 18. 09:11
online sportfogadás