Megvan a Google elleni támadás kódjainak szerzője

Milkovits Gábor, 2010. február 22. 21:30

A Financial Times értesülése szerint az amerikai kormánynak dolgozó kutatók megtalálták azt a kínai programozót, aki az IE6 böngésző biztonsági rését kihasználó kódokat írta, amelyeket aztán a Google és más társaságok elleni tavalyi cyber-támadásokban kiaknáztak.

A meg nem nevezett szabadúszó programozó egy kínai hacker-fórumon tette közzé az általa írt kódokat, a lap azonban úgy tudja, hogy ő maga személyesen nem vett részt a támadások kivitelezésében. A fórumhoz viszont sokaknak lehetett hozzáférése, köztük a Google és mások által a decemberi események hátterében gyanított kínai kormányszerveknek is, akik ellenőrzésük alatt igyekeznek tartani a teljes kínai webet.

A New York Times a múlt héten cikkezett arról, hogy a Google rendszerét állítólag a sanghaji Csiaotung (Jiaotong) Egyetem, illetve a Santungban (Shandong) lévő Lanhsziang Szakiskola számítógépeiről érte a támadássorozat. Az iskolák ugyanakkor a kínai hatóságokon keresztül cáfolták, hogy bármi közük lenne a történésekhez.

A Google január 16-án jelentette be a nyilvánosság előtt, hogy rendszerét tavaly április óta sorozatosan érik olyan, feltehetően Kínából indított támadások, amelyeknek elsősorban kínai emberi jogi aktivisták elektronikus levelezései a célpontjai. Az eseményekre reagálva a cég kijelentette, hogy nem hajlandó tovább szűrni keresőjének kínai találati eredményeit, emellett pedig akár hajlandó kivonulni is az ország piacáról. A kínai kormány azóta is tagadja, hogy bármi köze lenne az eseményekhez. A Microsoft utóbb kijavította az Internet Explorer támadásokban kihasznált sebezhetőségét.

 

Kulcsszavak: Google security hacker Kína

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás