Bankkártya-elfogadást ösztönző, hazai MasterCard kampány

Kovács Attila, 2010. február 25. 12:49

Február 24-én Budapesten,a Műcsarnokban tartott sajtótájékoztatót Gauder Milán, a MasterCard Europe Magyarországért, Szlovéniáért és Horvátországért felelős üzleti igazgatója. Az esemény apropója az volt, hogy sikeresen lezárult a MasterCard másfél éve indított, országos kártyaelfogadást ösztönző kampánya, melynek köszönhetően jelentősen növekedett a bankkártyát elfogadó üzletek száma Magyarországon, és a kártyaelfogadó bankok 3.900 új üzletben tették lehetővé a kártyaelfogadást a MasterCard programjának köszönhetően.

Gauder szerint a ÍmasterCard büszke az eredményre, hiszen a kitűzött célt nagy részben olyan kisméretű, nem budapesti üzletekben sikerült elérnünk, ahol mérsékeltebb a forgalom, és eddig nem volt adott a kártyahasználat lehetősége. Ráadásul a kampány oroszlánrésze a világgazdasági válság mélypontjára esett, ami ugyancsak nehezítette a kereskedők meggyőzését.

A kampány indításakor mintegy 30 ezer üzletben lehetett kártyával fizetni Magyarországon, ma viszont a Magyar Nemzeti Bank 2009. június 30-i adatai szerint 39 ezer elfogadóhely működik, vagyis a teljes növekedés mintegy 30%-os volt nem egészen egy év alatt. A kártyaelfogadói hálózat tehát képes volt – a korábbi évekhez hasonlóan – 10-20% közötti „önálló” növekedést elérni, mely a MasterCard kampányának köszönhetően további 10-15%-kal erősödött. 

Jelenleg is tart a 2008-ban elkezdődött program nyomon követése. Azok a kereskedők, akik a program során csatlakoztak az elfogadók táborába, további támogatásban részesülnek. Amennyiben a boltban a bizonyítani tudják a MasterCard és/vagy Maestro kártyákkal történt fizetést, a MasterCard az üzletet további eladáshelyi kommunikációs anyagokkal és ajándékkal segíti, szükség esetén pedig hasznos tanácsokkal támogatja az elfogadás menetét. Gauder Milán kiemelte: a kártyás műveletek terjedése nem csak a gyors, biztonságos és kényelmes fizetést teszi lehetővé az ország minél több pontján, de olyan közérdekű célokat is hatékonyan szolgál, mint a szürkegazdaság fehérítése, a készpénzállomány csökkentése, illetve a már világszerte több helyen jól  működő érintésnélküli plasztiklapok, vagy a szociális kártyák használata. a tákékoztatón hallott néhány további információ.
- 25 hazai városban 65200 olyan bolt címét és adatait gyűjtötték össze, ahol eddig nem volt kártyaelfogadás,
- a program eredményeként a bankok országosan 3878 új szerződést kötöttek (ebből majdnem 1000 új bolt budapesti), leginkább kisebb üzletekkel, kereskedelmi egységekkel
- a 10 millió forint alatti éves árbevételt realizáló új boltok az összes bekötések 39 százalékát teszik kis; a 10-20 millió forint közötti árbevételt realizáló új bankkártyát elfogadó boltok százalékos aránya 27 százalék;
- az új bekötött boltok 56 százalékánál a vevők hívták fela boltosok figyelmét a bekötés fontosságára, előnyeire;
- az újjonnan bekötött üzletek 79 százaléka pozitív tapasztalatokról számolt be;
- a Mastercard a jövőben bekötési ajánlatát a most figyelembe vett 25 városon túli városokra, településekre is kiterjeszti.

További információ:
www.mastercardworldwide.com
 
 

Kulcsszavak: MasterCard bankkártya

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09