Közösségi állásportált indított a Népszabadság

forrás Prim Online, 2010. március 1. 16:39

Március végéig közel negyven munkatársától válik meg a Népszabadság, de vélhetően nem ez adta az apropóját a mai bejelentésnek, miszerint a cég és a belga székhelyű Symex Economics SA együttműködésének köszönhetően e hónaptól Magyarországon is elindul a Jobmátrix: egy nemzetközi, integrált álláskereső szolgáltatás, amely Európa-szerte nyolc országban van jelen.

A szolgáltatás lehetővé teszi az álláskeresők számára, hogy a portálon közvetlenül üzenetet váltsanak a megpályázni kívánt pozíciót kínáló szervezettel, amelyeknek pedig alkalmuk nyílik a rendszeren belül állásinterjúra hívni, illetve nyomon követni a jelölteket, figyelemmel kísérni a teljes kiválasztási folyamatot.

A munkaadók és a közvetítők saját igényeik alapján, nyelvi korlátok nélkül kereshetnek a nemzetközi adatbázissal rendelkező álláskeresők között, mivel az önéletrajzok nyolc nyelven is elérhetők, köztük magyarul is. A pályázók önéletrajzait korlátlan ideig megőrzi a rendszer, így folyamatosan kereshetővé válnak, úgyhogy a munkaadó, közvetítő cég napra pontosan nyomon követheti a jelöltek mindenkori aktivitását a Jobmátrixon.

Mivel a portál adatbázis alapú, regisztrációhoz kötött, így lehetővé teszi a keresési funkciók még hatékonyabbá tételét mind a pályázó, mind pedig az állást kínálók számára. A Jobmátrix részletes statisztikát közöl azzal kapcsolatban, hogy mely felhasználók, hány alkalommal látogatták meg a pályázó profilját, vagy az adott cég álláshirdetését, illetve mennyi időt fordítottak annak megtekintésére, nyomon követi a pályázó és az állást kínáló cég közti kapcsolat történéseit. Az eseményekről a Jobmátrix azonnali, személyre szabott értesítést küld a pályázónak akár e-mailben, vagy az integrált Facebook- és Twitter-funkcióknak köszönhetően akár azonnal láthatók a felhasználó számára.

Kulcsszavak: munkaerő

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot

A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez. 

2023. május 30. 20:11

Egyszerre használ digitális és offline megoldásokat a megújult budaörsi áruház

Digitálisan kiterjesztett vásárlói zónák, QR-kódos összekötés a webshoppal és egy teljesen újragondolt, a valós felhasználói környezetet idéző vevői tér – az Euronics megújult budaörsi áruházában online és offline eszközök egyszerre segítik a vásárlót, egyedülálló ügyfélélményt kínálva. Az üzletben szinte minden elem úgy lett kitalálva, hogy vezesse a betérőket, akik az áruházban tett látogatásukat később akár online is folytathatják.

2023. május 30. 18:27

Új értékesítési vezető a Schneider Electricnél

Hadobás Tibort nevezték ki a Schneider Electric ipari automatizációért felelős magyarországi értékesítési vezetőjének. A 27 éve a vállalatnál dolgozó szakember új pozíciójában gépgyártó, rendszerintegrátor és végfelhasználói területekért felel majd. 

2023. május 30. 12:41

760 milliárd forintos keret a hazai digitalizációs fejlesztésekre

Több mint 760 milliárd Ft támogatás lesz elérhető a 2021-27. között a DIMOP Pluszból digitalizációs fejlesztésekre Magyarországon. A szupergyors Internet Program (SZIP) folytatásaként indul a Gigabit Magyarország Program.

2023. május 30. 11:24

ABB Decoded podcast: Segítség a globális vízhiány-válság megoldásához

Az ABB technológiai podcastjának, az ABB Decodednek legújabb epizódja a globális vízhiány problémájával foglalkozik, továbbá azzal, hogy a ma rendelkezésre álló technológia miként segíthet a válságos helyzet megoldásában. Az idei, 2023-as Víz Világnapján az ENSZ "A változás felgyorsítása a víz- és szennyvízkezelési válság megoldása érdekében" címmel vízügyi programot indított, megállapítva, hogy 2,2 milliárd ember nem jut hozzá megfelelően kezelt ivóvízhez, és több mint 4,2 milliárd ember számára nem érhető el a biztonságos szennyvízelvezetés. A szennyvíz megdöbbentő hányada, közel 80 százaléka mindenfajta tisztítás vagy újrahasznosítás nélkül kerül vissza az ökoszisztémába. 

2023. május 30. 09:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39

Új keresőt fejleszt a Google

2023. április 24. 20:01