Mozgásérzékelős vezérlő PS3-hoz

Genda Csongor Zoltán, 2010. március 11. 19:43

A Sony elektronikai óriás egy a Wiimote-hoz hasonló eszközzel rukkolt elő a tegnapi napon a San Fransisco-ban zajló Games Developers rendezvényen.

Az újgenerációs konzolok évekkel ezelőtti debütálásakor a Nintendo volt az egyetlen cég, amelyik egy rendkívül innovatív mozgásérzékelős szenzorral felvértezett irányítóeszközt is mellékelt termékéhez. Most a legnagyobb konkurens is elkészítette hasonló elven működő játékvezérlőjét, melyet Move néven fog forgalomba hozni a gyártó. A világító LED-gömbbel ellátott készülék hasonlít egy mikrofonra, melynek a mozgását az Eye webkamera követi és értelmezi. Az eszköz érkezését üdvözölték a játékfejlesztők is, melyek közül 36 bejelentette, hogy támogatni fogják az új kontrollert. A Sony közleménye szerint az idei esztendőben megjelenik az első húsz, Move-al kompatibilis game is. A japán elektronikai óriás idén ősszel hozza forgalomba a mozgásérzékelős kiegészítőt, melyet 100 dollár alatti áron lehet majd megvásárolni.
Természetesen a Microsoft sem akar lemaradni konkurenseitől, és év végén piacra dobja saját termékét, a Natalt.
 

Kulcsszavak: Sony játék PlayStation

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38