Kína is megfenyegette a Google-t

Genda Csongor Zoltán, 2010. március 12. 19:28

Miután a keresőóriás megelégelte a szigorú kínai webcenzúrát, és nyilvánosságra hozta az országból való kivonulási terveit, most a kommunista rezsim is visszavágott, és figyelmeztették a vállalatot, hogy tartsa be az ország törvényeit, különben számolnia kell a következményekkel.

"Támogatjuk a Google-t azon törekvésében, hogy növelje piaci részesedését az országban, ám minden rokonszenvünk ellenére udvariatlannak és felelőtlennek találjuk azt, ha a cég arra készül, hogy lábbal tiporja nemzetünk jogszabályait" - nyilatkozta Li Yizhong, az állam informatikai minisztere, aki hozzátette még, hogy a keresőóriásnak felelnie kell majd az esetleges jogsértéseiért. A miniszter kijelentette, hogy továbbra is támogatnák a Google-t, ha az a helyi törvények tiszteletben tartásával megmaradna az országban, mivel a cég jelenléte mindkét fél számára hasznos, ám ha a keresőóriás mégis távozna, akkor azt is elfogadják, és nélküle fejlődik tovább a kínai internetes piac.
A keresőóriás még januárban vetette fel a kínai piac elhagyásának a gondolatát, amikor gyaníthatóan kínai kormányzati körök támadást indítottak a cég levelezőrendszere ellen.

Kulcsszavak: Kína Google jog

Cikkgyűjtő

További híreink

Nokia álommobil

2010. július 31. 18:10

15 percre tolta ki a határt a YouTube

2010. július 30. 07:43

Google-adatgyűjtést jelző böngésző plugin

2010. július 28. 18:24

70 milliárd pixel, avagy a világ legnagyobb panorámafotója: két rekordot döntöttek meg a magyar fiatalok

2010. július 27. 18:40

Hirdess online, megmondom, kit értél el

2010. július 27. 17:09

Legális lett a mobilok feltörése Amerikában

2010. július 27. 07:08

Letölthető a vadonatúj 3.6.8 - két nap után újból frissült a Firefox

2010. július 24. 17:27

Csak jövőre érkezik a Windows 7 első átfogó frissítése

2010. július 23. 10:11

Letölthető az új Firefox 3.6.7

2010. július 22. 08:01

Frissül a Google képkeresője

2010. július 21. 08:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu