A világ legtökéletesebb okostelefonja

Genda Csongor Zoltán, 2010. március 22. 18:32

A finn mobilgyártó online szavazással akar fényt deríteni arra, hogy milyen is volna a világ legtökéletesebb okostelefonja. Az internetezők máris voksolhatnak.

A Design by Community néven útjára indított projekttel szeretné feltérképezni a webes közösség ízlését a Nokia, és az így szerzett információk alapján akarják megismerni és megérteni a fogyasztói elvárásokat. A vállalat éppen ezért kidolgozott egy többlépcsős kérdőívet, melynek mindegyik része a mobil néhány tulajdonságával foglalkozik. Első körben a szörfölők kiválaszthatták a kijelzőt, az alkalmazott technológiát és a felhasználói felületet. A kutatás második részében leginkább a dizájnra fekteti a hangsúlyt a mobilgyártó, így olyan kérdésekre kell válaszoljanak a kérdőíveket kitöltők, mint milyen méretei, milyen formája, kialakítása legyen a készüléknek. A továbbiakban szavazhatnak a szörfölők az operációs rendszerre, a borító anyagára, a csatlakozási pontokra, kamerára és egyéb hasznos funkciókra is.
A Nokia képviselői hangsúlyozták, nem az a céljuk, hogy legyártsák a tömegek által megalkotott mobilt, csupán tapasztalatszerzés céljából vizsgálódnak, hogy képet alkothassanak az "áhított telefonról". Ámbár ki tudja, megtörténhet, hogy egyszer ránk mosolyog majd a boltok polcairól az álommobil...
A szavazáson való részvételért kattintson ide.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05