Sharp 3D mobilkijelzők

Milkovits Gábor, 2010. április 6. 10:26

A Sharp bejelentette, hogy még az idén olyan telefonokba és egyéb mobilkészülékekbe való kijelzőket fog gyártani, amelyek képesek a speciális szemüveg nélkül nézhető 3D képmegjelenítésre.

A japán cég jó érzékkel ismerte fel, hogy a 3D a mozik és a televíziók után előbb-utóbb nyilvánvalóan a mobilokban is sláger lesz. A Sharp egyébként úttörőnek számít ezen a területen, ugyanis már a 2000-es évek elején forgalomba hozott 3D kijelzős mobilokat Japánban. Ezek azonban nem igazán bizonyultak sikeresnek, mivel egyrészt túl ormótlanok voltak, illetve nem volt elegendő a kijelzők felbontóképessége és fényereje, másrészt pedig a 3D tartalmak is hiányoztak hozzájuk. A japán gyártók számára azért is fontos, hogy minél több vásárlót nyerjenek meg a 3D kijelzős mobiloknak, mert a telefonok iránti kereslet a válság miatt mostanában jelentősen lecsökkent a szigetországban. Egy másik japán elektronikai cég, a Nintendo, éppen a minap jelentette be, hogy hamarosan új DS játékgépet dob piacra, amely szintén szemüveg nélkül is működő 3D kijelzőkkel lesz ellátva.

A Sharp arról egyelőre nem közölt információt, hogy mikor és mely készülékekben lesznek először megtalálhatók az új 3D kijelzők. Nagyon valószínű, hogy első körben a cég saját mobiljai lesznek felszerelve velük, a kísérleti terep pedig természetesen a japán piac lesz.
 

Kulcsszavak: Sharp LCD 3D

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Most lesz csak igazán fontos érteni az energiacímkéket

2022. július 31. 12:17

Hetedik éve sikeres az ABB női esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

2022. július 25. 12:40

Így mutatkozik meg a háború hatása a kriptovilágban

2022. július 19. 16:24

Újra keresik az év webshopjait

2022. július 8. 18:20