Színes, új technológián alapuló e-könyvolvasó

Milkovits Gábor, 2010. április 10. 10:30

A holland Liquavista egy teljesen új technológián alapuló, színes képernyős elektronikus könyv-olvasót mutatott be, amely a videólejátszást is támogatja.

A mostanában slágernek számító elektronikus könyvolvasók, mint például a Kindle, az e-ink technológián alapulnak és csak fekete-fehér szöveget tudnak megjeleníteni képernyőjükön. Az e-ink ráadásul 2 másodperc alatt tud egy oldalt betölteni, ami nagyban korlátozza a megjeleníthető tartalmak típusát. A Liquavista újfajta megjelenítője viszont nemcsak, hogy színes, de másodpercenként 60 képkockás frissítésével videólejátszásra is alkalmas. A több mint 100 éve létező, a holland cég által mostanra tökéletesített, „electrowetting” elnevezésű eljárás színes olajat használ minden egyes pixelben, amit az elektromos töltés aktivál. A prototípus olvasó képernyője a mostani fekete-fehér olvasókhoz hasonlóan nappali fényben is tökéletesen látható képet produkál, ráadásul rendkívül energiatakarékos is, mivel a hátsó megvilágítás csak sötét helyiségben kapcsol be.

Johan Feenstra, a Liquavista alapítója a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy az újfajta képernyőt az elektronikus könyvolvasók után másfajta eszközökben, például mobilkészülékekben, illetve televíziókban és számítógépes monitorokban is szeretnék alkalmazni. Ehhez azonban Feenstra szerint szükség van a technológia további tökéletesítésére, mert a három-négyszeres energiatakarékosság önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a vásárlók többségét megnyerjék az LCD-vel szemben.
 

Kulcsszavak: e-book e-könyv

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50