Felhasználók millióit érintette a decemberi Google elleni támadás

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 21. 11:11

A Google jelszókezelő rendszerét törték fel hackerek, amikor tavaly decemberben megtámadták amerikai internetes szolgáltatót - jelentette kedden a CNN hírtelevízió egy bennfentesre hivatkozva.

Az illetéktelen behatolók elérték az online programok – egyebek között az e-mail és a naptár, valamint az üzleti alkalmazások - hozzáférését biztosító kódokat.

 A Google idén januárban jelentette be, hogy ismeretlenek támadást intéztek a vállalat rendszerei ellen, információkat loptak el onnan. A kaliforniai vállalat annyit közölt: a hackerek célja az volt, hogy feltörjék kínai emberi jogi aktivisták kommunikációját. A támadás pontos természetét mindeddig homály fedte, ezeket a cég szigorú titokként kezelte és kezeli, mint hogy az okozott kár mértékéről sem közölnek semmit.

 Egy a belső vizsgálathoz közel álló, névtelenséget kérő személy most viszont felfedte: a támadás a Google internetes rendszereinek szívét érte, lényegében az összes webes szolgáltatást, világszerte felhasználók millióit érinti.

 A bennfentes kifejtette: a cég Gaia nevű programját villámgyors, kevesebb mint 2 napig tartó támadás érte decemberben. Erről a programról mindeddig csak egyszer esett szó a nyilvánosság előtt, a cég egy 4 évvel ezelőtti technikai konferencián annyit közölt: ez kezeli a jelszavas hozzáféréseket a szolgáltatásokhoz.

 A támadók állítólag nem lopták el a Google-felhasználók jelszavait, és az internetes óriás a behatolás után – amit viszonylag korai fázisban észleltek - azonnal óvintézkedéseket tett és jelentős biztonsági fejlesztésekbe fogott. Független szakértők szerint a támadók talán veszélyes trójai programot akartak elhelyezni a Gaia programban, hogy titkos hozzáférési pontokat hozzanak létre világszerte a cég adatbázis-központjaiban. A támadás nyomán a kétség mindesetre megmarad: hackerek esetleg más gyenge pontokat is találhatnak a Google rendszerében.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05