Ellenséges lépésként értékelte a Flash nélküli iPad-et az Adobe

Milkovits Gábor, 2010. április 22. 08:18

Az Adobe bejelentette, hogy nem fejleszt több Flash alkalmazást az Apple iPhone okostelefonjára, miután az új iPad mini-tablet számítógép nem támogatja a Flash platformot.

Az Adobe ellenséges lépésként értékelte, hogy az Apple Flash-támogatás nélkül dobta piacra az iPad-et, amit heves nyilatkozat-háború is követett a két cég között. Az Adobe szerint az Apple a lépéssel még inkább saját platformjához akarja kötni a szoftverfejlesztőket és a felhasználókat, hiszen a Flash-re írt tartalmak a legtöbb népszerű szoftverkörnyezettel kompatibilisek. Az Apple viszont amellett, hogy negatívan nyilatkozott az Adobe szoftveréről, azzal védekezik, hogy éppen a fejlesztőknek és a felhasználóknak kedvez azzal, hogy a Flash helyett legalább azzal egyenértékű, ugyanakkor nyílt forráskódú megoldásokat használ.

Mike Chambers, az Adobe szóvivője a sajtónak azt nyilatkozta, hogy az okostelefon-fronton a jövőben elsősorban az Android platformra koncentrálják erőfeszítéseiket. A cég a Google-al közösen már dolgozik is a  Flash Player 10.1 és az Adobe AIR 2.0 alkalmazások Android-alapú verzióin. Az Adobe emellett fontosnak tekinti a Windows Phone 7, a Symbian, a RIM Blackberry, a Linux és a Palm szoftverplatformokat is.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05