Mobilüzletágat alakítana ki a UPC

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 28. 09:25

Kevesebb mint százzal fokozatosan csökkentette létszámát az 1500 főt foglalkoztató UPC Magyarország, amely nehéz évet zárt - mondta Betzalel Kenigsztein, a UPC vezérigazgatója a Világgazdaság keddi számában.

A vezérigazgató szerint a válság hatásaiban még nem látható jelentős fordulat.

A UPC tavaly növelni tudta az internetes- és a vezetékestelefon-piacon az ügyfelek számát, de a tévéüzletben ügyfeleket vesztett a cég.

Az erős árversenyben a UPC 2009-ben egyes díjtételeket 10-20 százalékkal csökkentett.

Betzalel Kenigsztein beszélt arról is, hogy egy akkora méretű piacon mint Magyarország, legfeljebb két erős vezetékes szereplő tud eredményesen működni. Arról is szólt, hogy a mobilüzletág kialakítása érdekében a Pannonnal és a Vodafone-nal folytatnak tárgyalásokat.

Kulcsszavak: UPC-hu +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti. 

2023. szeptember 27. 20:19

Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!

A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.

2023. szeptember 27. 18:57

Joule – az irodai munka új mértékegysége

Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva. 

2023. szeptember 27. 14:23

Így támogatta a digitalizáció Varsó új ékességének felépítését

A Varso Tower, vagyis a Varsó Torony Lengyelország és az Európai Unió legmagasabb épülete, egyben a lengyel főváros legrangosabb építészeti projektje. A maga nemében egyedülálló felhőkarcoló szervesen illeszkedik abba a fejlesztési folyamatba, amelynek célja, hogy Varsót a nemzetközi üzleti élet egyik dinamikusan növekvő központjává emelje. A projekt megvalósításában meghatározó szerepe volt a digitalizációnak, így az épület nemcsak a magasságának, méreteinek, hanem az építésekor alkalmazott innovatív módszereknek köszönhetően is kiérdemli a figyelmet. A fejlesztést Európa egyik meghatározó ingatlanvállalata, a HB Reavis irányította, a kivitelezést a bécsi székhelyű PlanRadar Magyarországon is elérhető szoftvere támogatta.

2023. szeptember 27. 09:55

Műszaki kerámia és tiszta szilikon nyomtatás a Formlabs SLA nyomtatóival

Mostanra tárgyak ezrei készülnek naponta 3D nyomtatással, amelyhez kapcsolódóan rengeteg forrást fektettek az elmúlt évek során az ezeket előállító berendezések folyamatos fejlesztésébe. Azonban ez csak az egyenlet egyik oldala, az ipari felhasználást célzó gyártók a 3D nyomtatók mellett az alapanyagok fejlesztésébe is folyamatosan invesztálnak. A Formlabs éppen most újabb két termékkel, alumínium-oxid kerámiával és 100% tisztaságú szilikonnal bővítette már 40-nél is többféle nyomtatható műgyantát számláló SLA alapanyag-kínálatát. És ez nem minden!

2023. szeptember 26. 18:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59