Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe

forrás Prim Online, 2010. április 29. 19:01

A hazai e-kereskedelem hagyományos tavaszi seregszemléjét, a VII. Elektronikus Kereskedelem Konferenciát 2010. május 6-án és 7-én a Velence Resort & Spa hotelben rendezi meg a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org). Az idei program többek között az e-kereskedelem hatékonyságnövelési lehetőségeivel, a közösségi médiával és a nők internetes szerepével foglalkozik.

Az e-kereskedelem, és azon belül főleg az internetes kereskedelem összbevétele az elmúlt évtized során folyamatosan, mintegy évi 50%-kal nőtt. Ezt az egyedülálló mértékű fejlődést az előzetes adatok szerint a válság ideje alatt is megőrizte. A 2009-re vonatkozó végleges kutatási eredményeket Kis Gergely, a GKIeNET igazgatója a VII. Elektronikus Kereskedelem Konferencián hozza nyilvánosságra; majd Vértes János, a SzEK.org elnökségi tagja összefoglalja az elmúlt egy év legfontosabb e-kereskedelmi mérföldköveit. A Hatékonyság/hatás címmel zajló konferencia programjában ezután a hatékonyságé lesz a főszerep, kezdve az olyan klasszikus módszerekkel, mint a LEAN és annak e-kereskedelmi alkalmazhatósága, folytatva az ügyfélkezelés, logisztika, pénzügyi és számviteli folyamatok, végül a marketing minél hatásosabb, rugalmasabb és gazdaságosabb formáinak tárgyalásával. Azon e-kereskedők, vállalatvezetők számára, akik mélyebben is szeretnének a LEAN módszertanában elmerülni, a konferencia mindkét napján külön workshopot tartanak a témára szakosodott E-Con Group szakemberei.

Az első nap délutánján a Hatékonyság/hatás/marketing, illetve a Közösségi média 2010 című szekciókban olyan témákról lesz szó, mint az event-marketing, az e-kereskedelem reklámozási lehetőségei a hagyományos médiában, az árösszehasonlító-oldalak szerepe az ügyfélszerzésben, valamint a közösségi média új kihívásai a régebbi online hirdetési formákkal (bannerhirdetés, keresőmarketing) szemben.

Az e-gazdaságot kutató cégek elemzéseiben és előrejelzéseiben egyre többször találkozunk azzal, hogy az interneten megnőtt, és várhatóan tovább fog nőni a női felhasználók szerepe. Sőt, a GKIeNET szerint a jövő internetes vásárlói többségében nők lesznek! Vajon milyen tartalmakat, élményeket, kapcsolatokat és termékeket keresnek a hölgyek az interneten? Fontos kérdés az is, hogy mindezt hogyan teszik? Másképp mint a férfiak? Másmilyen oldalakat kell számunkra építeni? A konferencia második napján, május 7-én pénteken délelőtt ezeket a kérdéseket járják körbe a Női szakasz előadásai. Itt ismerhetjük meg a kifejezetten a SzEK.org számára készült ergonómiai kutatás eredményeit, melyben egy szemkamerás vizsgálat azt próbálja meg kideríteni, a hölgyek másképp néznek-e egy weboldalt, mint a férfiak; más tartalmakra, képekre, színekre kattintanak-e és máshogy használják-e a menüket és egyéb oldal-elemeket.

A konferencia másfél napja során rövid blokkokban kapnak ötperces bemutatkozási lehetőséget új üzleti modelleket megvalósító, vagy eddig feltáratlan piacokon próbálkozó innovatív webes vállalkozások. A szervezők ezzel is igyekeznek elősegíteni az e-kereskedelem fejlődését és az új szereplők térnyerését.

Az egyes szekciókat az adott téma neves szakemberei vezetik: Tóth Zsolt interim manager, LEAN szakértő a Hatékonyság/hatás, Novák Péter, az IAB Hungary elnöke a Hatékonyság/hatás/marketing, Dobó Mátyás (Doransky) és Kéner Eszter bloggerek a Közösségi média 2010, illetve a Női szakasz című szekciókat. Az előadók ugyancsak a hazai e-gazdaság kiemelkedő teljesítményt nyújtott vezetői és szakértői. A teljes lista megtalálható a SzEK.org weboldalán, a konferencia részletes programjában.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Influence Media nyerte a Continental Magyarország kommunikációs tenderét

Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental országos vállalati kommunikációs osztályának, illetve a gumiabroncs üzletágának nyújt kommunikációs szolgáltatást.

2023. május 31. 21:27

Nem kell már protekció, hogy egy beszállító elérje a HR-es döntéshozókat

Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? A kiválasztási és árajánlatadási, valamint elfogadási folyamat végeláthatatlan és időigényes útvesztőjében gyakran el is tévednek mind a szolgáltatók, mind pedig a kiválasztást végző cégek HR-esei. Ráadásul sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül lehetetlen eljutni a megfelelő illetékesig, aki dönthet a beszállítóval kapcsolatban. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform, ami összeköti a HR-eseket és a beszállítókat.

2023. május 31. 11:18

Magyar társasházi beléptetőrendszer hódíthatja meg a kanadai és az észak-amerikai piacot

A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai piacon. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA kanadai Partnerirodájának közreműködésével létrejött disztribúciós együttműködés tovább erősíti a tőzsdei okosotthoncég pozícióját Kanadában és lehetőséget biztosít az új piacok irányába történő további terjeszkedéshez. 

2023. május 30. 20:11

Egyszerre használ digitális és offline megoldásokat a megújult budaörsi áruház

Digitálisan kiterjesztett vásárlói zónák, QR-kódos összekötés a webshoppal és egy teljesen újragondolt, a valós felhasználói környezetet idéző vevői tér – az Euronics megújult budaörsi áruházában online és offline eszközök egyszerre segítik a vásárlót, egyedülálló ügyfélélményt kínálva. Az üzletben szinte minden elem úgy lett kitalálva, hogy vezesse a betérőket, akik az áruházban tett látogatásukat később akár online is folytathatják.

2023. május 30. 18:27

Új értékesítési vezető a Schneider Electricnél

Hadobás Tibort nevezték ki a Schneider Electric ipari automatizációért felelős magyarországi értékesítési vezetőjének. A 27 éve a vállalatnál dolgozó szakember új pozíciójában gépgyártó, rendszerintegrátor és végfelhasználói területekért felel majd. 

2023. május 30. 12:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39