Meghekkelték az amerikai pénzügyminisztérium oldalait

Genda Csongor Zoltán, 2010. május 4. 17:14

Ismeretlen internetes bűnözőknek sikerült átvenni az uralmat három, az amerikai pénzügyminisztérium által üzemeltetett honlap fölött, melyeket vírusos webhelyekre irányítottak.

A The Register beszámolója szerint a hackerek egy SQL-hibán keresztül kártékony szkripteket telepítettek a "bep.treas.gov", "moneyfactory.gov" és "bep.gov" internetcímen elérhető site-okra, s az oda érkező látogatókat továbbküldték saját fertőzött weboldalaikra. A rendszergazdák vasárnap éjjel lettek figyelmesek a rendellenességre, és csupán félnapi munka után sikerült ismét visszaszerezniük a site-ok fölötti teljes ellenőrzést. Ez idő alatt akik lehívták az említett honlapokat, azokat automatikusan átirányította a beépített kód egy kártevőkkel teli honlapra. A hackerek a látogatói IP-címek szűrésével próbálták maszkolni a pénzügyminisztériumi site-ok feltörését, mely módszer nagyon hasonlít a két héttel ezelőtti GoDaddy és Network Solution szolgáltatók szerverein tárolt honlapok elleni támadásnál alkalmazott technikára. A szakemberek szerint a mostani támadás mögött is ugyanazok a személyek lehetnek.

 

Kulcsszavak: hacker security

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Négy tipp a kiberbiztos nyaralásért

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat a szebbnél szebb helyen nyaraló, tökéletes és boldog családok fotói, hadd irigykedjenek az ismerősök, ez a vágy azonban gyakran vezet oda, hogy meggondolatlanul osztjuk meg személyes adatok tömkelegét, melyet nem csupán a barátaink és a családunk, de a digitális világ rosszfiúi is láthatnak.

2023. június 9. 17:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39