A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia

A térfigyelő rendszerek alkalmazhatósága, a személyi és vagyonbiztonság növelésében betöltött szerepe alapvetően megváltozott azáltal, hogy az IP-technológia megjelent a térfigyelő kamerákban. Az úgynevezett IP-kamerák valódi hálózati eszközként jelennek meg egy rendszerben – azaz az IT-infrastruktúra integráns részévé válnak; használatuk, az információrögzítés rugalmasabb, mint a hagyományos térfigyelő eszközöké, és kombinálhatók például IDM- (identity management) rendszerekkel. Ugyanakkor használatukat könnyebb a törvényi előírásokhoz igazítani. Ma már viszonylag olcsón lehet kiépíteni akár telephelyeken, akár településeken olyan térfigyelő rendszereket, amelyekkel a biztonság valóban hatásosan növelhető. Konferenciánkon szeretnénk bemutatni, hogy milyen informatikai infrastruktúra szükséges egy ilyen rendszer kiépítéséhez, hogyan integrálható a már meglévő hálózatba, milyen módon paraméterezhető, és hogyan alkalmazható a leghatékonyabban, például raktárak, logisztikai központok, üzemek védelmére. A 2008-2009-es gazdasági válság okán a gazdasági élet stabilitását, élénkítését célzó támogatási programok kiemelkedő jelentőséggel bírnak a vállalkozások életében. Ezen megállapítást az Európai Unió 2010-es költségvetése is megerősíti, legtöbb forrást gazdaságfejlesztésre és a versenyképesség növelésére szánva, beleértve a munkahelyteremtést, az infrastrukturális beruházásokat Ezen célok eléréséhez kapcsolódó fejlesztési források elosztását segítő programokról szóló szakmai rendezvények a vállalkozások fejlődését, stabil működését, munkahelyek keletkezését eredményezi, amely hasznára válik az egész társadalomnak.Ebből adódóan az Európai Unió által társfinanszírozott támogatások szerepe az eddigieknél is nagyobb, így 2010-ben szélesebb körű, kedvezőbb és rugalmasabb pályázati feltételekre számíthatnak a gazdaság valamennyi résztvevője.
A konferencia tervezett témái
- Látni és láttatni: biztonsági kockázatok, amelyek IP-kamerarendszerekkel kivédhetők
- IP-kamerák: hova és hogyan? Telepítési problémák és a megoldás
- Az IP-megfigyelőrendszerek és az IP-infrastruktúra integrációjában rejlő lehetőségek
- Megfigyelés csak egyszerűen! A megfigyelőrendszerek üzemeltetésének jogi háttere. Adatvédelem és adatbiztonság
- Mindenkinek érdeke a biztonság. Támogatási lehetőségek megfigyelőrendszerek kiépítésére
Időpont: 2010. május 27.
Helyszín: Corner Rendezvényközpont (1051 Bajcsy - Zsilinszky út 12.)
További információkat a computerworld.hu/konferencia weboldalon, illetve a +36-1-577-4343-as telefonszámon kaphat.
További információk és regisztráció
Kapcsolódó cikkek
- Vállalatokat, országokat zsarolhatnak a kiberbűnözők
- Felpörög az etikus hackervilág – Hacktivity 2011
- A hazai weboldalak harmada egyszerű módszerekkel feltörhető
- IDC konferencia az IT-biztonságról
- A Check Point az ITBN 2010-en
- Informatikai Biztonság Napja 2010: gazdagodó tematika, illusztris vendégek két napon át
- Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity
- A magyar hekker átsétál a falon
- Kétnapos ITBN konferencia szeptember végén
- Lezárult az 5. Informatikai Biztonság Napja
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ahol jelen és jövő találkozik
Októberben második alkalommal szervezi meg a hazai járműipar egyik kiemelkedő eseményét, a TECHTOGETHER+-t az autopro.hu csapata, ahol jelen és jövő találkozik. A rendezvény keretében megtartott járműipari konferencián hazánk meghatározó iparvállalatainak top menedzserei adnak elő, az innovatív ipari trendekre fókuszáló szakmai találkozón pedig az itthon tevékenykedő kulcsszereplőkkel találkozhatnak az érdeklődők. A rendezvény harmadik pillérjeként hazánk legtehetségesebb egyetemistái mérik össze tudásukat a mérnökhallgatói verseny keretében.
Ötven Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport
A szélestörzsű flotta megújításának felgyorsítása érdekében a korábban leadott megrendelést kiegészítve újabb 50 darab Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport. A francia-holland vállalat fogja a legtöbb A350-est üzemeltetni a világon az évtized végére.
Akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását
Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti.
Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!
A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.
Joule – az irodai munka új mértékegysége
Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva.