Továbbra is veszteséges a Sony

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 14. 08:30

A Sony veszteséggel zárta a márciussal véget ért üzleti évet. A japán óriáscég tizennégy nyereséges év után már másodszor zárt mínusszal.

Ugyanakkor a társaság csütörtöki közleménye szerint a helyzet javul; az üzemi eredmény 31,8 milliárd jen volt 2008/2009-ben, az egy évvel korábbi rekord nagyságú, 227,8 milliárd jen üzemi veszteség után.

Az adózás utáni veszteség az elemzői várakozásoknál kisebb, 40,8 milliárd jen lett. Egy évvel korában 98,9 milliárd jen adó utáni veszteséget szenvedett el az elsősorban fogyasztói elektronikai cikkek gyártásával foglalkozó társaság. A bevétel tovább apadt, 7
százalékkal 7,21 ezer milliárd jenre csökkent az egy évvel korábbi 13 százalékos visszaesés után.

A Sony 180 ezres alkalmazotti létszámát több mint tízezerrel mérsékelték, illetve csökkentették az 57 üzemből álló gyártási hálózatot. Összesen 330 milliárd jent kitevő költségcsökkentési programot indítottak el, aminek végrehajtásban már előre haladtak -
közölte a társaság.

A Sony 2009-ben munkába állt új vezetése azzal számol, hogy a 2010/2011-es üzleti évben ismét nyereséges lesz a társaság, egyebek között a 3D-s televízió készülékek iránti érdeklődés várható növekedésének hatására. Az üzemi eredmény 160 milliárd jen, az
adózott nyereség 50 milliárd jen, a bevétel 7,6 ezer milliárd jen lesz a várakozások szerint.
 

Kulcsszavak: +mérleg Sony

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05