Napi kétmilliárd videó-letöltés az ötéves YouTube-on

A Google bejelentette, hogy naponta több mint kétmilliárd videót néznek meg világszerte a cég tulajdonába tartozó YouTube videómegosztó portálon. A fenti mennyiség persze a megtekintésekre értendő, azaz természetesen tartalmazza ugyanannak a videónak többszöri letöltését is, ám így is lenyűgöző adat, hogy ez a szám közel a duplája annak, ahányan a három legnagyobb amerikai országos tv-csatorna valamelyikét nézik egy nap. Chad Hurley társalapító a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy ez az eredmény mindenképpen mérföldkőnek tekinthető a szolgáltatás történetében, amelyet 2006 végén 1,65 milliárd dollárért vásárolt meg a Google. A portál végre kezdi behozni a ráfordított összegeket, tavaly például megháromszorozódtak az oldalról származó reklámbevételek. Ebben fontos szerepe volt annak, hogy a Google szigorúan kigyomlálja az oldalról az illegális tartalmakat, így elkezdett nőni a reklámozókat vonzó tartalomszolgáltatók bizalma is a YouTube iránt. Hurley szerint ugyanakkor a szolgáltatás még mindig csak gyerekcipőben jár ahhoz képest, amilyen lehetőségek rejlenek benne a jövőre nézve. Kiemelte, hogy a felhasználók még mindig csupán napi átlag 15 percet néznek videókat az oldalon, miközben órákat töltenek el a tévé előtt ülve.
A világ legnépszerűbb videomegosztó oldala április 23-án ünnepelte ötéves születésnapját, mert a néhány hónappal korábban bejegyzett portálra ekkor került fel az első videó. A 19 másodperces felvételen Jawed Karim, a YouTube társalapítója a San Diego-i állatkertben mond magvas dolgokat a mögötte látható elefántról, illetve az elefántokról általában (http://www.youtube.com/watch?v=jNQXAC9IVRw).
Kapcsolódó cikkek
- Élő tudósítás bárhonnan
- GameTeve: új videós játékmagazin az interneten
- Digitális forradalom zajlik a filmkészítésben
- Napi 200 millió YouTube-videót néznek mobiltelefonokon
- Lady Gaga a YouTube új rekordere
- Nyolcvanezer videóból válogathatnak a YouTube-időkapszula készítői
- 15 percre tolta ki a határt a YouTube
- Aki szeretne Ridley Scott és Kevin Macdonald filmjében szerepelni, rögzítse élete egy-egy pillanatát
- YouTube videók 4k-ban
- YouTube Leanback: önjátszó HD szolgáltatás lustáknak - akár Facebookra is
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
LEO-műholdak: zsákutca vagy forradalom a szélessávú internetben?
A LEO-műholdak a világ minden szegletébe elhozhatják a nagy sebességű internetet – ha nem állnak egymás útjába. A Deloitte TMT Predictions 2020-as jelentése így fogalmazott: az alacsony Föld körüli pályán (LEO) működő műholdak konstellációi vagy forradalmat hoznak el a szélessávú szolgáltatásokban, vagy egy nagy rakás űrszemét keletkezik. Három évvel később még mindig nem teljesen egyértelmű, melyik szcenárió jön be, sok vállalat azonban továbbra is az előbbire szavaz.
Egyre többen ismerik fel Elon Musk “Starlink” technológiájának előnyeit
A gyenge internetkapcsolat miatti kellemetlenségeket senkinek nem kell bemutatni, és bár az informatika az elmúlt 5 évben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, az említett probléma rengeteg embernek okoz bosszúságot napjainkban is, legyen szó akár magáncélú, akár üzleti felhasználóról. Ennek hamarosan vége lehet: 2023-ban már Magyarországon is elérhető és megfizethető megoldás a Starlink szatellit alapú internet-szolgáltatás, ami hamarosan nagy hatással lehet az egész hazai távközlési piacra.
Hát persze hogy dráma!
A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...
A Széchenyi István Egyetem hallgatói ismerkedhettek meg elsőként Elon Musk műholdas rendszerével
Az Elon Musk nevéhez kötődő amerikai SpaceX űrkutatási vállalat több ezer alacsony pályás műhold segítségével létrehozott globális internetszolgáltatása a Starlink, amelynek terminálját és annak tesztelését – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) való együttműködés keretében – a hazai felsőoktatásban elsőként a győri Széchenyi István Egyetemen mutatták be. Ez a program is bizonyította, hogy az intézmény hallgatói a legmodernebb technológiák segítségével naprakész tudást szerezhetnek akár az űrtávközlés területén is.
Internetszolgáltatás: már nem a sebesség, a minőség számít
Új fejlődési szakaszba lépett az internet-hozzáférési szolgáltatások piaca: már nem a sebesség a meghatározó tényező egy ajánlatnál, hanem a megbízhatóság. A Deloitte 2022-es szélessávú internethasználat fogyasztói felmérése arra kereste a választ, hogy mi alapján döntenek a fogyasztók.