Innovációs díjat kapott a Magyar Telekom

Kovács Attila, 2010. június 20. 09:42

A Global Telecoms Business nemzetközi távközlési szaklap ez évi egyik innovációs díját nyerte el a Magyar Telekom által üzembe helyezett szolgáltatáslétesítési és automatizálási platform. A rendszer felgyorsítja és olcsóbbá teszi az új szolgáltatások bevezetését és csökkenti az üzemeltetési költségeket is.

A világ vezető távközlési szervezetei mintegy 350 vezetőjének részvételével rendezték meg a Global Telecoms Business ez évi innovációs konferenciáját Londonban, amelynek keretében átadták a 2010-es innovációs díjakat a világ minden részéről nevezett projektek legjobbjainak. A vezetékes infrastruktúrákkal kapcsolatos újítások kategóriájában, a hálózatüzemeltetési innováció területén lett díjnyertes a Magyar Telekom szolgáltatáslétesítési és automatizálási platformja (SPA, azaz Service Provisioning Automation), amelyet 2009 második negyedévében vezetett be a magyar távközlési szolgáltató.

Az SPA platform fejlesztése 2008-ban kezdődött el. A projekt során a Magyar Telekom szakemberei által megtervezett követelményrendszer alapján a Hewlett-Packard által szállított Service Activator platform felhasználásával készült el az egységes konszolidált szolgáltatásmenedzselő rendszer, amely automatizáltan támogatja a szolgáltatáslétesítési és -aktiválási folyamatokat, lehetővé teszi a szolgáltatások gyorsabb és olcsóbb piacra lépését, miközben csökkenti a bevezetési költségeket, de csökkenti az üzemeltetési költségeket is a folyamatok automatizálásával.

A megoldást immár egy éve használja a Magyar Telekom az újgenerációs vezetékes IP-szolgáltatások (szélessávú internet, IPTV) létesítési folyamatában. A rendszer azonban az eddigi vezetékes szolgáltatásokon kívül képes más technológiákkal (mobil-, és kábeltelevíziós hálózatok) megvalósuló szolgáltatások támogatására is, így a jövőben várható a díjnyertes SPA rendszer kiterjesztése a Magyar Telekom minden hálózatára.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05