Személyiséglopások elleni védelemmel látják el a .org doménneveket

MTI Sajtóadatbank, 2010. június 25. 10:45

Személyiséglopások elleni extra védelemmel látják el az .org végződésű doménneveket - közölte az .org tartományi kódot felügyelő washingtoni központú szervezet.

Az elsősorban a nonprofit szervezetek által használt .org egyike azon legfelső szintű tartományneveknek, amelyet az internet kezdeti szakaszában, 1985-ben hoztak létre. Jelenleg mintegy 8 millió weboldal használja az .org tartománynevet, közülük számos, banki szolgáltatással rendelkező oldal, amelyek a számítógépes bűnözők miatt egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve.

 Az internetezők személyes adatainak, hitelkártya-információinak eltulajdonítását célzó úgynevezett személyiséglopások az Egyesült Államokban becslések szerint tavaly 37 százalékkal emelkedtek, azaz mintegy 11 millió embert érintve 54 milliárd dollár (12,9 billió forint) kárt okoztak.

 A honlapok védelmének erősítésére azért is szükség van, mert az amerikaiak elektronikus úton évi 1 milliárd dollárt adományoznak különböző jótékonysági szervezeteknek - derül ki a The Chronicle of Philanthropy szaklap adataiból.

 "A doménnévrendszerek (Domain Name System - DNS) extra védelmével az internethasználók minden bizonnyal azt az oldalt érik el, amelyet valóban szerettek volna" - mondta Rod Beckstrom az internetes doménneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) vezetője.

 A biztonsági intézkedés bevezetéséből az átlagos netező semmit sem fog észrevenni. Az oldalak mindössze egy olyan adathitelesítési rendszerrel egészülnek ki, amelyekkel ki lehet zárni az átvitel közbeni adatlopást, információcsapolást.

 Ezt a rendszert már számos országazonosító, mint például Brazília, Bulgária, Csehország, Puerto Rico és Svédország esetében használják, jövő év elején pedig a .com és a .net doménnevekre is kiterjesztik.
 

Kulcsszavak: domain security hacker

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával

A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.

2024. február 28. 20:26

Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért

Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.

2024. február 19. 11:29

Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest

A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.

2024. január 3. 11:50

Újabb településeken válik elérhetővé a Vodafone gigabites internete

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit* sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő vezetékes hálózatának 81%-án tapasztalhatják meg a Vodafone-ügyfelek az otthoni szórakozás élményét a nagykapacitású, szupergyors internettel és TV élménnyel.

2023. december 1. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09