3D-támogatás és arcfelismerés is lesz a Windows 8-ban
A Cnet-hez eljutott információk szerint a meglehetősen jó fogadtatásban részesült Windows 7 utódja a Windows 8 munkanevet viseli és várhatóan 2011/12-ben fog megjelenni – ez egyébként összhangban van a Microsoftnak azzal az elképzelésével, hogy a jövőben nem vár hosszú éveket egy új operációs rendszer megjelenésével, mint tette ezt az XP után a Vista-val. Az újítások egyik lényeges eleme a platform sebességének és teljesítményének a növelése: ezt szolgálják azok a fejlesztések, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a rendszer az eddiginél gyorsabban álljon fel nemcsak teljes betöltéskor, hanem például úgynevezett alvó üzemmódból, vagy éppen ki- és bejelentkezésnél. Ezeknél konkrétabb hír, hogy a Win8 állítólag alapból támogatni fogja a Bluetooth 3.0 és USB 3.0 átviteli szabványokat is – utóbbi számára ez jó hír, mivel eddig nemigen igyekeztek a hardvercégek termékeikben alkalmazni a legújabb USB technológiát.
A fentieknél is izgalmasabb az, hogy a Microsoft az Xbox-hoz fejlesztett Kinect mozgásérzékelős technológiáját is alkalmazná az új Windows-nál, mégpedig olyan formában, hogy a rendszer egy kamerán keresztül felismerje a felhasználót, és automatikusan beléptesse, amikor a gép elé ül. Emellett a platform saját 3D vizuális támogatással rendelkezik majd, azaz ehhez nem lesz szükség olyan kiegészítőkre, mint például az NVIDIA 3D Vision technológiája. Ezek mellett a Microsoft más szenzoros megoldásokat is alkalmazna: a szoftver például önműködően, a fényviszonyoknak megfelelően állítaná be a képernyő megjelenítését, ahogyan az egyes okostelefonoknál már ma is létezik. A fenti információk állítólag egy a Microsoft által a hardvergyártóknak tartott prezentációról szivárogtak ki, és mindeddig nem erősítette meg őket a szoftvercég. A következő generációs Windows-ról valószínűleg majd az év vége felé esedékes fejlesztői konferenciákon lehet hivatalos részleteket is megismerni.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Windows 8 “Consumer Preview” verzió
- Február 29-én indul a Windows 8 publikus béta tesztje
- Ballmer sakkhúzásai: személycserék a Windows Phone üzletágban
- Windows 8 néven fejlesztik a Microsoft új operációs rendszerét
- A Microsoft növelte előnyét az operációs rendszerek piacán
- Táblagépekre fejleszt a Microsoft
- Microsoft Tablet-PC újratöltve
- Két év múlva jön a Windows 8
- Rohamléptekkel terjed a Windows 7
- Október 31.: a Windows 7 magyarországi bemutatója
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Napi 75 milliót lopnak a csalók a kibertérben
Naponta 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A Zyxel új modellekkel bővíti népszerű switch sorozatát
A hagyományos switchek továbbra is az üzleti hálózati infrastruktúra gerincét képezik még a vezeték nélküli hálózatok korában is. A Zyxel GS1915 switchek gazdag funkciókészletet kínálnak, beleértve a nagy teljesítményű Power of Ethernetet (PoE) és a Nebula felhőalapú kezelést. Ráadásul rendkívül megfizethető áron kaphatók, emellett remek ár-érték arányú csomagban is elérhetők élvonalbeli vezeték nélküli hozzáférési pontokkal együtt.
A Thermaltake The Tower 200 Mini toronyház új zöld színekben debütál
A Thermaltake bejelentette a The Tower 200 Mini toronyházak új verzióit a PC-rajongók kedvenc Turquoise, Racing Green színeiben, valamint az idei év új árnyalatában, Matcha Greenben. A Tower 200 egy kicsi, mégis tágas mini-ITX toronyház, amely egy ikonikus, függőleges kialakítással érkezik, képes befogadni akár egy 4090-es grafikus kártyát, és akár egy 280 mm-es AIO-t is támogat. A felhasználók már nagyon várták a The Tower 200 különböző színű változatait, a Thermaltake pedig meghallotta ezeket az igényeket.
Joule – az irodai munka új mértékegysége
Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva.
Elismerték az Epson fenntarthatósági törekvéseit
Az Epson idén harmadjára nyerte el a DataMaster Lab GREEN Award díját, amellyel tintasugaras innovációját és általános fenntarthatósági erőfeszítéseit ismerték el. Ráadásul dupla elismerést zsebelhetett be a márka, ugyanis a terméktesztek során a DataMaster ötcsillagos értékelést adott az Epson AM-C többfunkciós tintasugaras másolóinak.