ODFA: a kormány vizsgálja felül az informatikai struktúrát
A Magyarországi Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA Magyarország) azt javasolja, hogy a kormány vizsgálja felül a közigazgatás és a közoktatás területén a jelenlegi informatikai struktúrát és hozzon döntést a nyílt megoldásokra való áttérésről, mert a jelenlegi beszerzési gyakorlat lehetővé teszi, sőt elősegíti a visszaélést.
Az ODFA Magyarország üdvözli az állami IKT-rendszerekkel kapcsolatos túlköltekezések kivizsgálására vonatkozó kormányzati törekvéseket. Emlékeztet arra, hogy a szövetség már 2008-ban jelezte a kormány felé, hogy az IKT-eszközök hatékony alkalmazásával 100 milliárd forint megtakarítást lehet elérni mintegy 4 év alatt. A szövetség álláspontja szerint haladéktalanul meg kell kezdeni a nyílt szabványok, dokumentumformátumok és nyílt forráskódú megoldások széleskörű bevezetését az állami finanszírozású intézményekben és az oktatásban.
A szövetség arra biztatja a kormányt, hogy a központi finanszírozású területeken a közigazgatásban és a közoktatásban vizsgálja felül a jelenlegi gyakorlatot, és hozzon döntést a teljes közigazgatás nyílt megoldásokra való átállításáról. A szövetség felajánlja széleskörű szakmai támogatását a folyamat mihamarabb történő problémamentes véghezviteléhez.
Az Európai Unió tagállamainak tapasztalata bizonyítja, hogy a nyílt szabványok, dokumentumformátumok és nyílt megoldások alkalmazásával megakadályozható a beszerzésekkel és üzemeltetéssel kapcsolatos túlköltekezés és visszaélés. A gyártóktól való függés minimalizálása nemcsak költségcsökkenést, fejlettebb rendszerek megszületését eredményezi, hanem az állami vagyon növekedését is, hiszen az állam így valóban birtokolja a fejlesztések feletti kontrollt - írták a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- Még az idén megújulhat a Budapest portál
- Elindult az összkormányzati portál - www.kormany.hu
- Nyitrai: 15 milliárdos megtakarítás az infokommunikáción
- Putyin likvidálja a Windows-t
- Megújítja Európát és Magyarországot az Európai Bizottság eGov akcióterve
- A PSZÁF-é az év legjobb kormányzati honlapja
- Jövőre megszűnnek a minisztériumi honlapok, a kormanyszovivo.hu és a kormany.hu is
- Megújuló közigazgatási informatika
- Visszatáncol a Nokia: nem lesz nyílt forráskódú a Symbian
- Jogtiszta szoftverek kerülnek a kínai államigazgatásba
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Közösségi oldal plátói szerelmeseknek
Titkos szerelmek kibontakoztatásában segít egy chilei közösségi oldal.
Több mint kétezer fotót tesz közkinccsé a Völgységi Múzeum
Több mint kétezer, már digitalizált fotót tesz közkinccsé a bonyhádi Völgységi Múzeum, a bukovinai székelyeket és a helyi németséget bemutató gyűjtemény darabjait a múzeum honlapján publikálják.
Ausztria - Az ORF-nek megtiltották a jelenlétet a Facebookon, a pártok törvénymódosítást sürgetnek
Törvénymódosítást szorgalmaznak az osztrák pártok, miután a médiahatóság Facebook-oldalai megszüntetésére kötelezte az osztrák közszolgálati rádiót és televíziót (ORF).
Módosították az első magyar műhold indításának időpontját
Az Európai Űrügynökség (ESA) módosította az első magyar műholdat a világűrbe juttató Vega-hordozórakéta indításának idejét, amely február 9-e helyett február 13-án startol - tájékoztattak a Masat-1 fejlesztői közleményükben.
Egyre többen netez(né)nek vonaton
Folyamatosan növekvő igény mutatkozik a vonatokon az ingyenes, vezeték nélküli internetelérésre – ezt mutatják a tapasztalatok és a közvélemény-kutatások. Az adatforgalom dinamikusan, havonta 30-40 százalékkal nőtt. További bővítésként – az utasigényeknek megfelelve – a MÁV-START Zrt. az InterCity hálózatán közlekedő járművein tervezi az ingyenes wifiszolgálaltás biztosítását és ehhez kapcsolódódva konnektorok kiépítését.



