Tudatosan hibás PC-ket forgalmazott a Dell
A japán Nichicon és néhány más cég által gyártott kondenzátorokból annak idején jutott a HP és az Apple gépeibe is, azonban messze a Dell volt a leginkább érintett. A most napvilágot látott dokumentumok szerint a céget viszonylag korán figyelmeztették arra, hogy a szóban forgó alkatrészekkel szerelt masinák mintegy tízszer hajlamosabbak a meghibásodásra a Dell által becsültnél. A társaság ezután egy saját vizsgálatot is elvégzett, amely arra az eredményre jutott, hogy a kondenzátorok 97 százalékos valószínűséggel meghibásodnak. A gyártó ennek ellenére 2003 májusa és 2005 júliusa között mintegy 11,8 millió olyan OptiPlex számítógépet hozott forgalomba, amelyekbe a hibás kondenzátorokat szerelték be. Ráadásul nemhogy nem merült föl a visszahívás lehetősége, de kifejezetten arra utasították az alkalmazottakat, hogy a problémát ne hozzák a vásárlók tudomására.
A fenti tények egy olyan nyomozás során derültek ki, amit az Advanced Internet Technologies internet-szolgáltató polgári bírósági keresete kapcsán folytattak a Dell-el szemben. A Dell 2005-ben 300 millió dollár kártérítést fizetett az alpereseknek, részben éppen a hibás kondenzátorok okozta károk miatt, a kapcsolódó iratok azonban csak most kerültek nyilvánosságra. Könnyen előfordulhat, hogy a tények ismeretében mások is beperelik a céget, és így újabb pénzbüntetéseknek nézhet majd elébe.
Kapcsolódó cikkek
- Dell Alienware X51 PC játékékosoknak
- Dell asztali PC túlhajtott Sandy Bridge Core i7-39X0 processzorokkal
- Már több Lenovo-t adnak el, mint Dell-t
- Új Dell AIO PC
- Dell munkaállomás Intel Xeon E3-1200 Sandy Bridge processzorral
- A Dell leállítja az XP-s PC-k forgalmazását
- Száműzte a linuxos PC-ket netes üzletéből a Dell
- Ilyen lesz a jövő számítógépe
- Egyre gyengébben teljesít az Apple és a Dell, az Acer viszont megtáltosodott
- 75 ezer AMD-gépet rendelt az EU
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Többmilliárdos beruházást hajt végre, erősíti jelenlétét a Schneider Electric Zalaegerszegen
Összesen több mint 5 milliárd forintnyi beruházási program tervezése zajlik a Schneider Electric zalaegerszegi MG Zala üzemében. Az elképzelések eredményeként jelentős mértékben bővülhet az idén 30. születésnapját ünneplő gyár termelési kapacitása, illetve még inkább fenntartható és energiahatékony lehet a működése.
2022-ben is az Euronics lett a legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonú online kereskedő
Közzétette a Magyarországon működő legnagyobb forgalmú online kereskedők friss ranglistáját a GKID. 2022-ben már másodszor készült külön rangsor a 100%-ban magyar hátterű cégekről, ahol az Euronics ismét kiérdemelte az első helyet. Az összesített listán a vállalat megőrizte hetedik helyét, 2023-ban pedig további növekedésre számít online értékesítési csatornáján.
Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyertesei
Az idén a Grundfos és az MBH Bank nyerte el az IFUA Horváth Zöld Kerék díjat. A Grundfos „Átfogó ESG-alapú irányítási rendszerfejlesztés” kategóriában, az MBH Bank pedig „ESG-szempontok beépítése a termékfejlesztésbe” kategóriában bizonyult a legjobbnak a pályázók közül.
Konferencia a gépi tanulásról, a mesterséges intelligenciáról és a mély tanulásról
2023. június 2. és 4. között Prágában, az O2 Universumban rendezik meg Európa legnagyobb gépi tanulásról, mesterséges intelligenciáról és mélytanulásról szóló konferenciáját. A Machine Learning Praque társszervezője a Kiwi.com, vezető utazási technológiai vállalat. Az eseményen olyan nagyvállalatok szakértői lesznek előadók, mint az Amazon, az Emplify, a Google, a Microsoft és a Workday.
Véleménykutatás készült az elektronikus fizetési és digitalizációs trendek témájában
Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal az elektronikus fizetési és digitalizációs trendek kapcsán végezte el a felmérését.